Szijjártó: Az Európai Unió biztonsága nagy részben továbbra is Törökország kezében van
2020. december 8. – 14:01
frissítve
Magyarország nemzetgazdasági érdeke, hogy támogassa az Európai Unió és Törökország közötti vámunió megújítását, modernizálását és kiszélesítését – jelentette ki Szijjártó Péter magyar külgazdasági és külügyminiszter kedden Ankarában, miután Mustafa Varank török ipari és technológiai miniszterrel tárgyalt. Szijjártó a közös sajtótájékoztatón hangsúlyozta: Magyarország érdekelt a szabad és tisztességes szabadkereskedelemben, éppen ezért arra törekszik, hogy az Európai Unió és a világ 18. legnagyobb gazdaságának számító Törökország között a lehető legmélyebb, leghatékonyabb és legátfogóbb gazdasági és kereskedelmi együttműködés jöjjön létre.
Szijjártó Péter kiemelte, hogy a globális gazdaság visszaesés ellenére az év eddigi időszakában nem csökkent a magyar-török kereskedelmi forgalom, és az év végére bőven meg fogja haladni a 3 milliárd dollárt. Törökország a közép-európai energiaellátás stabilitása és biztonsága szempontjából is fontos partner, Magyarország már építi azt a 15 kilométeres csővezetéket, amely összeköti a magyar-szerb határt a magyar nemzeti rendszerrel, így 2021 októberétől déli irányból Törökországon keresztül megnyílik a fizikai lehetőség annak, hogy Magyarország Kaszpi-tengeri gázt is vásárolhasson, mondta még, és több olyan intézkedésről is beszámolt, amik tovább fejlesztik a kétoldalú gazdasági kapcsolatokat, írja az MTI.
Elmondta azt is, hogy a magyar Eximbank 100 millió dolláros hitelkeretet hozott létre a magyar-török vállalati együttműködés finanszírozása érdekében. Megjelenik Magyarországon az egyik legjelentősebb török bank, a VakifBank. Növeli a járatok számát a világ egyik legnagyobb légi áruszállító cége, a Turkish Airlines Cargo, és Budapestre hozta a kelet-európai központját is. Szijjártó Péter és Mustafa Varank a sajtótájékoztató végén aláírta a magyar-török gazdasági vegyesbizottság 7. ülésének jegyzőkönyvet.
Szijjártó találkozott török hivatali kollégájával, Mevlüt Cavusogluval is. A találkozó után azt mondta, hogy az Európai Unió biztonsága jelentős részben továbbra is Törökország kezében van, és az a közös sajtótájékoztatón sürgette Brüsszelt, hogy hiánytalanul fizesse ki Törökországnak azt a 6 milliárd eurót, amelyet a 2016-os migrációs megállapodás keretében vállalt. Az Európai Unió sokat köszönhet Törökországnak, amely 4 millió bevándorlót tart fel a területén – hívta fel a figyelmet a magyar miniszter, nyomatékosítva: ha Törökország ezt nem tenné, akkor nagyon gyorsan olyan tumultus alakulna ki a Nyugat-Balkánon, hogy több százezer illegális bevándorló jelenne meg azonnal Magyarország déli határán.
Szijjártó hozzátette, hogy a világjárvány tovább nehezíti a migráció kérdését, és szerinte a nemzetközi politikai szinten kölcsönös tiszteletnek és együttműködésnek kellene működnie a kioktatás, támadás és leckéztetés helyett.