Két év letöltendő és két év felfüggesztett börtönt kért az ügyészség Nicolas Sarkozyre

2020. december 8. – 22:19

Másolás

Vágólapra másolva

Két év letöltendő és két év felfüggesztett szabadságvesztést kért az ügyészség Nicolas Sarkozyre a befolyással való üzérkedés és korrupció gyanúja miatt, írja az MTI.

Nicolas Sarkozy egy korábbi tárgyalásán november 30-án – Fotó: Chesnot/Getty Images
Nicolas Sarkozy egy korábbi tárgyalásán november 30-án – Fotó: Chesnot/Getty Images

A volt francia államfőt és ügyvédjét azzal vádolják, hogy meg akartak vesztegetni egy magas rangú bírót információkért cserébe. Jean-Luc Blachon pénzügyi ügyész az ügy másik két szereplőjére is hasonló büntetés kiszabását kérte, illetve azt javasolta, hogy az ügyvédet öt évre tiltsák el hivatásának gyakorlásától.

Sarkozy ellen több eljárás is folyamatban van, de a mostani az első, amely bírósági szakaszba került. Franciaországban 1958 óta nem volt példa arra, hogy korrupció gyanújával kellett egy egykori köztársasági elnöknek bíróság elé állnia.

Sarkozy telefonját 2014-ben egy másik ügy miatt lehallgatták, ekkor derült ki, hogy a semmítőszék egyik magas rangú bírája, Gilbert Azibert egy úgynevezett Bettencourt-ügy nyomozásának részleteiről rendszeresen tájékoztatta a volt államfő ügyvédjét, Thierry Herzogot. Cserébe Sarkozy állítólag egy monacói kinevezés érdekében közbenjárását ígérte a bírónak. A szóban forgó ügyekben Sarkozy is érintett volt.

Az ügyészség ennek ellenére az ügy mindhárom szereplőjét korrupcióval és befolyással való üzérkedéssel vádolja, az ügyvédet és a volt bírót hivatali titok megsértésével is gyanúsítják. Nicolas Sarkozy a perben gyalázatosnak nevezte és tagadta az ellene felhozott vádak mindegyikét.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!