A gyaloglás vége: 450 kilométer és 400 euró

2020. december 8. – 09:43

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Egy 48 éves olasz férfi összeveszett a feleségével, és mérgében világgá ment. Négyszázötven kilométert sétált: a taváról híres észak-olaszországi Comótól egészen az Adria-parti Fanóig jutott. A hírről elsőként egy bolognai újság, az Il Resto del Carlino számolt be egy hete, de csak most vált virálissá, és a BBC is felkapta a sztorit.

Az olaszok a közösségi médiában egyből Forrest Gumphoz hasonlították, aki a híres filmben keresztül-kasul futott Amerikán, de persze az csak egy fikció volt, ez meg a valóság.

A séta
A séta

A sztori úgy ért véget, hogy a rendőrök 400 euróra (körülbelül 150 ezer forintra) bírságolták a koronavírus-járvány miatt elrendelt kijárási tilalom megszegéséért. A férfi azt mondta, hogy jól van, csak egy kicsit elfáradt. Állítása szerint semmilyen közlekedési eszközt nem vett igénybe, naponta hatvan kilométert tett meg. Jószívű ismeretlenek adtak neki élelmet és innivalót.

Legfrissebb híreinkért kattintson ide>>>

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!