Szüneteltetik a brexittárgyalásokat

2020. december 4. – 21:15

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Felfüggesztette az Egyesült Királyság és az Európai Unió jövőbeni kapcsolatrendszerének feltételeiről folyó londoni tárgyalásokat péntek este a brit és az uniós küldöttség, mivel nem sikerült áthidalni a nézetkülönbségeket – írja az MTI.

Michel Barnier, az Európai Bizottság tárgyalóküldöttségének vezetője egy hete érkezett Brüsszelből Londonba, és a két delegáció azóta szinte folyamatosan tárgyalt.

Barnier és a brit kormány küldöttségvezetője, David Frost azonban péntek este közös nyilatkozatot adott ki, amely szerint egyheti intenzív tárgyalássorozat után sem jöttek létre a megállapodás feltételei. Barnier és Frost szerint ennek oka az, hogy változatlanul jelentősek a nézetkülönbségek a legvitatottabb területeken, mindenekelőtt az egyenlő versenyfeltételek és a halászat szabályozásának kérdésében.

Ennek alapján a két küldöttségvezető megállapodott a tárgyalások szüneteltetésében, hogy tájékoztathassák feletteseiket a kialakult helyzetről.

A közös közlemény szerint Boris Johnson brit miniszterelnök és Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke szombat délután személyesen tekinti át a helyzetet.

Ha december 31-ig nem születik megállapodás, akkor 2021-ben az EU és az Egyesült Királyság már a Kereskedelmi Világszervezet rendszere alapján kereskedik majd, tehát például újabb adók kerülnek az import és export árukra.

Legfrissebb híreinkért kattintson ide>>>

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!