Gyalogosok közé hajtott egy autós Németországban, többen meghaltak, köztük egy gyerek is

2020. december 1. – 14:54

frissítve

Gyalogosok közé hajtott egy autós Németországban, többen meghaltak, köztük egy gyerek is
Fotó: Harald Tittel/dpa / AFP

Másolás

Vágólapra másolva

A németországi Trier bevásárlóutcájában gyalogosok közé hajtott egy autós kedden: a gázolásban legalább ketten meghaltak és többen is megsérültek – írja a Reuters az illetékes rendőrség tájékoztatása alapján. Egy embert, a sofőrt letartóztatták, az autót pedig lefoglalták. „Az eddigi információk szerint ketten meghaltak. Kérjük, kerüljék a környéket” – írta a rendőrség Twitteren. Több német oldalon tíz sérültet említenek, az indíték egyelőre nem ismert.

Wolfram Leibe polgármester az MTI szerint a helyszínen újságíróknak azt mondta, hogy ámokfutás történt a belvárosban.

A helyi rendőrség fél négykor közölte, hogy letartóztattak egy Trier-Saarburg körzetből származó, 51 éves férfitm az autóját pedig lefoglalták.

A Twitteren sorra jelennek meg képek és videók. A város vezetése és a trieri rendőrség arra kéri az embereket, hogy ne a közösségi médiában osszák meg a képeiket és a videóikat, hanem a rendőrséggel.

Karl-Peter Jochem, a trieri rendőrkapitányság szóvivője arról tájékoztatta kedd délután a sajtót, hogy egyelőre nem ismerik a letartóztatott férfi indítékát, a kihallgatása pedig „nagyon nehéz”. A rendősrég szerin a férfi nagy sebességgel hajtott keresztül a belváros gyalogos övezetének több utcáján, és válogatás nélkül gázolt el embereket. Autóját végül rendőrök tartóztatták fel.

A német sajtóban megjelent képek és videók szerint a gázoló egy ezüst színű városi terepjáróval hajtott a tömegbe, és a sétálóutcáktól nem messze szorította le az út szélére két autós rendőri egység. A civil ruhás rendőrök kirángatták a sofőrt a volán mögül és leteperték.

A téma érzékenysége miatt ebben a cikkben nem jelenítünk meg reklámokat.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!