Megszegte a karantén szabályait, kivégezték az észak-koreai tisztségviselőt

2020. november 27. – 21:50

frissítve

Megszegte a karantén szabályait, kivégezték az észak-koreai tisztségviselőt
Fotó: KIM Won Jin / AFP

Másolás

Vágólapra másolva

Észak-Koreába hivatalosan nem ért el a Covid-világjárvány (bár kínai források már tavasszal rengeteg fertőzöttről több száz halottról írtak), egyetlen esetet sem jelentettek a nemzetközi közvéleménynek az országból. Ennek ellenére – vagy éppen ezért – Észak-Korea páratlanul szigorú intézkedésekkel védekezik a vírus ellen, a fővárost, Phenjant karanténba helyezték, és betiltották a tengeri halászatot, illetve sókitermelést. A határokat lezárták a külföldiek előtt – bár ezek olyan nagyon sosem voltak nyitva –, a hazatérő észak-koreaiaknak pedig 40 napos karanténba kell vonulniuk, ami után még egy 30 napos orvosi megfigyelési időszak következik.

>>>Legfrissebb híreinket itt olvashatja>>>

Dél-koreai hírszerzési források szerint a szabályok megszegése miatt legalább egy embert kivégeztek már: egy állami tisztségviselőt, aki Kínából tért haza, és megpróbált a tiltás ellenére árukat becsempészni az országba.

Észak-Korea nemrég visszautasított egy 110 ezer tonnás kínai rizsszállítmányt is, arra hivatkozva, hogy azzal a koronavírus is bejuthat az országba, és nem akarják vállalni ennek a kockázatát. A tudományos konszenzus szerint egyébként a vírus ugyan képes életben maradni élettelen felületeken is, de csak korlátozott ideig, és a fertőzőképessége is erősen lecsökken.

Az észak-koreai külkereskedelem egyébként gyakorlatilag kizárólag Kínán keresztül bonyolódik, és a járvány alaposan betett neki: január és szeptember között a tavalyi évhez képest 73%-ot csökkent. Ez erősebb visszaesés, mint a legutóbbi nemzetközi szankciók életbe lépésekor, 2017-ben tapasztaltak. Emellett természetesen virágzik a feketekereskedelem és a csempészet, szintén Kína irányából, és szakértők szerint szinte biztos, hogy a csempészek a vírust is átvitték Észak-Koreába már kora tavasszal. Ha ez valóban így volt, az elég aggasztó, mivel az észak-koreai egészségügyi rendszer nem túl fejlett, és a lakosság nagy része az éhínségek miatt elég leromlott egészségi állapotban van.

(NPR)

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!