Autóval hajtott bele egy férfi Merkel kancellári hivatalának kerítésébe

2020. november 25. – 11:21

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Egy autó hajtott bele Berlinben Angela Merkel kancellári hivatalának kerítésébe. A Spiegel azt írja: az autót egy mozgássérült férfi vezette, akit őrizetbe vettek. Az incidens idején az épületben tartózkodott a német kormány több tagja is, a rendőrség közlése szerint egy pillanatig sem voltak veszélyben.

A rendőrség egyelőre annyit erősített meg, hogy „közlekedési baleset” történt a kancellári hivatalnál, amely egyébként már elzárt területnek minősül. A képek tanúsága szerint az autóban nem esett nagyobb kár, de a kerítés fémrúdjai az ütközéstől elgörbültek.

Az autó mindkét oldalán olvasható feliratok nem arra utalnak, hogy egyszerű balesetről lenne szó. A kocsi bal oldalán ugyanis a következő felirat olvasható: „Szemét gyerek- és idősember-gyilkosok”. Az autó másik oldalára pedig ezt írták: „Le a globalizáció politikájával!”

A Bild szerint egy hasonló a kocsival 2014-ben is nekihajtottak a kancellári hivatalán főkapujának. Akkor az egyik oldalon a „Le a gyilkos klímaváltozással!”, a másikon a „Szeretlek, Nicole” felirat állt, ugyanolyan betűkkel, amilyenekkel a szerdai üzeneteket elhelyezték. Akkor az autó kis sebességgel hajtott neki a kerítésnek, sérülés nem történt, a 48 éves sofőrt őrizetbe vették. Most, 6 évvel később egy 54 éves férfit vettek őrizetben az ütközés miatt.

Szerdán reggel fél 10-től a kabinet Merkel vezetésével ülésezik a kancellári hivatalban. Délután Merkel a tartományok vezetőivel készül tárgyalni az újabb koronavírus elleni intézkedésekről. Szerdán a kancellária közelében lévő parlament, a Bundestag is ülésezik.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!