Biden beiktatása után javaslatot tesz arra, hogy állampolgárságot kapjanak a menekültek

2020. november 25. – 05:21

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Elnöki beiktatása után két hónapon belül állampolgárságot kapnak a menekültek – jelentette be Joe Biden, az Egyesült Államok várható elnöke az NBC televíziónak kedden este adott interjújában.

Biden programjában szerepel, hogy elnöksége első 100 napjában benyújt egy törvénytervezetet, amely lehetővé tenné, hogy állampolgárságot kapjanak azok az illegális bevándorlók, akik évek óta az Egyesült Államokban élnek, és dokumentálni tudják, hogy dolgoznak. A javaslat különösen az illegális bevándorlók Amerikában született gyerekeit és/vagy gyerekként Amerikába érkezettek jogait érinti.

Biden elnökségében az első száz nap legfontosabb feladata a bevándorlási reform megvalósítása és a koronavírus-járvány gazdasági következményeinek enyhítését célzó csomagterv elfogadtatása lesz.

Az elnöki cím várományosa részletekkel is szolgált. Ígéretet tett rá, hogy jelentős mértékben megnöveli az Egyesült Államokba befogadandó menekültek számát.

Míg Donald Trump, a hivatalban lévő republikánus elnök 15 ezer főben szabta meg az évente befogadható menekültek számát, Biden most azt ígérte, hogy ezt a kvótát évi 125 ezer főre emeli.

Eltörli a Trump-kormányzat tiltó rendelkezését is, amelynek értelmében meghatározatlan időre felfüggesztették a beutazást azokból az országokból, amelyeket a terrorizmus melegágyának minősítettek.

Nagy kérdés, hogy Biden reform át tud-e menni a szenátuson a jelenlegi felállásban.

Kattintson ide a Telex legfrissebb híreiért!

A politikus azt mondta: korrigálni fogja, illetve semmisnek mondja ki azokat a korábbi, Trump által hozott elnöki rendeleteket, amelyek szerinte kártékonyak voltak, és „jelentékenyen befolyásolták a klímaviszonyok romlását, és ezzel egészségtelenebbekké tettek bennünket”.

Az interjúban Biden megerősítette, hogy megkezdődött a hatalom átadásának folyamata, és a jelenlegi elnök nemzetbiztonsági csapata már meg is kereste az ő munkatársait. Kedden délután újságíróknak azt is megerősítette, hogy naponta megkapják majd a szigorított titkosítású hírszerzési jelentéseket is. Biden azt mondta:

ez nem egy harmadik Obama-ciklus lesz, mert... teljesen más a világ ma, mint az Obama-Biden adminisztráció idején volt".

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!