Európai Parlament: A tagállamoknak meg kell szüntetniük a hajléktalanság büntethetőségét

2020. november 24. – 11:08

Másolás

Vágólapra másolva

A hajléktalanság felszámolásáról szóló állásfoglalást szavazott meg keddi plenáris ülésén az Európai Parlament – írja az MTI.

Az EP állásfoglalása leszögezte, hogy a lakhatáshoz való jog alapvető emberi jog, és az európai uniós tagállamoknak meg kell szüntetniük a hajléktalanság büntethetőségét.

A nagy többséggel elfogadott nyilatkozat szerint az EP-képviselők erőteljesebb fellépést várnak az unió végrehajtó testületétől, az Európai Bizottságtól annak érdekében, hogy Európában 2030-ra megszűnjön a hajléktalanság. A parlament ennek érdekében a tagállami támogatások emelését, a hajléktalanság megelőzésének fokozását, az egészségügyhöz és az oktatáshoz való egyenlő hozzáférést, a munkaerőpiaci integráció támogatását, a hajléktalanság büntethetőségének eltörlését, valamint hosszú távú lakhatási stratégiák végrehajtását tartja elengedhetetlennek.

Az elmúlt tíz évben 70 százalékkal nőtt Európában a fedél nélküliek száma, és az Európai Parlament arra számít, hogy a koronavírus-járvány okozta gazdasági válság miatt a hajléktalanok aránya vélhetőleg tovább fog nőn.

Bár a lakhatási politika nem tartozik az uniós hatáskörök közé, az EU különböző intézkedések – például állami támogatásokat, az adózást és a versenyt szabályzó rendelkezések – révén, közvetett módon hatással lehet a lakhatás alakulására.

Kattintson ide a legfrissebb hírekért!

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!