Újabb eljárást indítanak a Google ellen Oroszországban

2020. november 23. – 18:38

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Eljárást indítottak Oroszországban a Google ellen, mert az nem távolítja el az összes államilag betiltott tartalmat keresőmotorjából – közölte az MTI.

Az orosz tömegtájékoztatási és távközlési hatóság (Roszkomnadzor) szerint a Google legfeljebb 30 százalékát távolítja el a „veszélyes tartalmaknak”, amelyek között „szélsőséges, pornográf és öngyilkosságra ösztönző” szövegek is vannak az orosz hatóság szerint. A Roszkomnadzor ezért közigazgatási eljárást indított, amelyből bírósági eljárás is lehet, a céget pedig akár ötmillió rubeles (20 millió forintos) pénzbüntetésre is ítélhetik.

A Google oroszországi irodája nem reagált a bejelentésre.

Korábban egy orosz bíróság augusztusban 1,5 millió rubeles (hatmillió forintos) pénzbüntetésre ítélte a Google-t, miután vétkesnek találta abban, hogy nem távolított el Oroszországban tiltott tartalmakat. Oroszországban több más technológiai céggel szemben is eljárást indítottak.

Az orosz törvényhozásban múlt héten olyan jogszabálytervezetet terjesztettek elő, amely lehetővé tenné a kormány számára, hogy korlátozza az internetelérést olyan amerikai közösségimédia-oldalak esetében, amelyek vélhetőleg rossz színben tüntetnek fel orosz médiaoldalakat.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!