Tüntetés tört ki Brazíliában, miután biztonsági őrök halálra vertek egy fekete férfit egy bevásárlóközpontban

2020. november 21. – 16:07

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Egy szupermarket fehér biztonsági őrei agyonvertek egy fekete férfit Brazíliában, a déli Porto Alegre városban, írja a France 24.

Az esetről készült videó megjelenése után közel ezer fős tömeg vonult a a francia tulajdonban lévő Carrefour szupermarketlánc boltja elé, hogy a történtek ellen tiltakozzon. A rendőrség a tüntetőket könnygázzal és villanógránáttal oszlatta fel:

Később Rio de Janeiróban is tüntetések kezdődtek, az emberek megakadályozták, hogy az áruház vásárlói fizetni tudjanak a pénztárnál. A fekete férfi halála azért is kavart óriási port, mert Brazíliában pont aznap, november 20-án ünnepelték az afro-brazil közösségek napját.

A 40 éves férfit, Joao Alberto Silveira Freitast az egyik vásárló által készített videó alapján az egyik biztonsági őr feltartóztatta, míg a másik a szemét és a fejét ütötte. A rendőrség szerint az esetet az előzte meg, hogy a férfi megfenyegette a bolt egyik dolgozóját, a nő pedig értesítette a biztonsági szolgálatot. Silveira Freitas az ütések után elvesztette eszméletét, a helyszínen meghalt.

A két biztonsági őrt ezután letartóztatták, a Carrefour pedig azt nyilatkozta, felbontja szerződését az őröket biztosító céggel. Az elnök, Jair Bolsonaro is elítélte a történteket és kiemelte, hogy Brazíliában nincs helye a rasszizmusnak:

„Elnökként színvak vagyok: számomra minden ember egyforma, nincs olyan, hogy az egyik bőrszín jobb, mint a másik.”

A brazil tüntetők Black Lives Matter-transzparensekkel és maszkokkal vonultak utcára. Az esetet többen párhuzamba vonták George Floyd halálával: a fekete férfi május 25-én vesztette életét rendőri intézkedés közben. Az ügye később tüntetéshullámhoz vezetett Amerikában és később világszerte is.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!