Egy csapat holland kiskorú agyonvert egy 73 éves tanárt, amiért az egy kiskorúval beszélt meg szexuális jellegű találkozót

2020. november 13. – 13:04

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

„Pedofilvadászat” áldozata lett egy 73 éves férfi Hollandiában, akit Arnhemben vertek agyon két hete, írja az MTI. A holland ügyészség tájékoztatása szerint a nyugdíjas tanár egy internetes csevegőszobában beszélt meg szexuális jellegű találkozót egy 15 éves fiúval, az azonban nem egyértelmű, hogy tudatában volt-e a fiú életkorának. A férfit a helyszínen olyan durván bántalmazták, hogy kórházba szállítása után belehalt sérüléseibe.

Friss: A BBC cikkében azt írja, a férfi tisztában volt a fiú életkorával.

A gyászolók tiszteletüket teszik a megölt tanárra emlékezve, a hollandiai Arnhemben, 2020. november 7-én. – Fotó: Sem van der Wal / ANP / AFP
A gyászolók tiszteletüket teszik a megölt tanárra emlékezve, a hollandiai Arnhemben, 2020. november 7-én. – Fotó: Sem van der Wal / ANP / AFP

A hatóságok egy 18 éves és hat kiskorú gyanúsítottat vettek őrizetbe. A 15 éves fiút védő ügyvéd szerint védence nem vett részt a bántalmazásban, és az idős ember véletlen zuhanás következtében halt meg, nem a kapott ütések miatt. Azt is hozzátette, hogy a fiatalok nem előre kitervelt szándékkal bántalmazták az áldozatot.

Az ügyvéd a sajtónak adott nyilatkozatában azt hangoztatta, hogy a

„koronavírus-járvány miatti lezárásokból fakadó unalom késztette az elkövetőket arra, hogy pedofilokra vadásszanak”.

Oscar Dros, a kelet-hollandiai régió rendőrfőnöke megdöbbenését fejezte ki az eset miatt, és azt üzente a holland lakosságnak, hogy álljanak le a „pedofilvadászattal”, és hagyják, hogy a rendőrség járjon el a bűnelkövetőkkel szemben. Hozzátette, hogy július óta a rendőség mintegy 250 ilyen jellegű incidensről kapott bejelentést, amelyek internetes fenyegetésektől és lejárató kampányoktól kezdve a fizikai bántalmazásig terjedtek. Felhívta a figyelmet hogy a „pedofilvadászok” gyakran csak elenyésző bizonyítékokra támaszkodnak áldozataikkal szemben.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!