Lebontják Kalinyingrád egyik jelképét, azt a 21 emeletes, brutalista stílusban épült, masszív létesítményt, amit formája miatt a helyiek csak „elásott robotnak” becéztek – idézi az AP News a Komszomolszkaja Pravdát. Az épület egyik oldalról kis fantáziával úgy néz ki, mint egy talajban elásott robot, aminek csak a feje látszik ki – innen a köznyelvi neve.
A monstrum valójában a Szovjetek Háza, amit az Oroszországhoz tartozó kalinyingrádi exklávé központjában emelt a helyi államigazgatás saját magának. Illetve csak emelgetett, mert az épületet nem fejezték be: az 1970-ben kezdődött építkezést 1985-ben leállították, főleg pénzhiány miatt.
Egy elterjedt tévhit szerint az épület a volt teuton vár helyére épült, de ez nem igaz. Kalinyigrádban – eredeti nevén Königsberg – valóban állt egy teuton vár, ami a második világháború bombázásaiban félig megsemmisült. A szovjet vezetés aztán 1967-69 között a maradékot is elpusztította, mert a fasizmus jelképét látták benne. A várromok helyén viszont túl mocsaras volt a talaj, ezért a Szovjetek Házát az egykori várárok mellett kezdték el építeni. Később kiderült, hogy az alapzat ott sem bírja el a tervezett 28 emeletes épületet, ezért a ház csak 21 emeletes lett. Miután nem fejezték be, hamar romlani kezdett az állapota és meg is roskadt, mostanra veszélyes épületté vált. 1992-ben még megpróbálták dán támogatással befejezni, de az a próbálkozás kifulladt, és a robotfej évtizedekig befejezetlenül, lakatlanul állt. A sok probléma után egy másik köznyelvi nevet is kapott: a poroszok bosszúja (utalva a lerombolt várra).
Közben a kalinyingrádiak megszerették a szovjet megalománia mementóját, a 2018-as foci-vb kalinyingrádi meccsein pedig a Szovjetek Háza melletti téren gyülekeztek a szurkolók. 2005-ben, Kalinyingrád 60. és Königsberg 750. évfordulója alkalmából a városi ünnepségsorozat részeként a ház kapott egy festést és új ablakokat, de mostanra a városvezetés megelégelte a fejfájást, amit a Szovjetek Háza jelent neki. A helyi kormányzó bejelentése szerint a bontási munkálatok 2021 elején kezdődnek. A tervek szerint a törmelék egy részét szuvenírként árulják majd.