Megrohamozták a vásárlók a Trump félresikerült sajtótájékoztatójáról elhíresült kertészet webshopját

2020. november 11. – 20:35

Másolás

Vágólapra másolva

Múlt hét szombaton Donald Trump csapata valószínűleg rossz Four Season-t foglalt le, így a hotel helyett sikerült a Four Seasons Total Landscaping nevű kertépítő cég parkolójában tartaniuk sajtótájékoztatójukat egy krematórium és egy szexshop között.

Trump csapata a szombati sajtótájékoztatón a kertészet előtt. – Fotó: Chris McGrath / Getty Images

A philadelphiai vállalkozás a sajtótájékoztató után felkapaszkodott a véletlenül jött hírnéven és olyan szöveggel adott ki saját pulcsikat, pólókat és egyéb tárgyakat, mint például

Trumpék „Make America Great Again” jelszava után a „Make America Rake Again” (rake=gereblyézni)

A vállalat hétfőn maszkokkal egészítette ki új árukészletét, keddre pedig bejelentették, hogy olyan sokan rendelnek tőlük, hogy egy időre le kell állniuk a rendelésfelvétellel. Ahogy írják:

Köszönjük a támogatásotokat, csodálatosak vagytok! Szombaton megkezdjük a kiszállítást és jelentkezünk, amint újra elérhetők lesznek az eddigi, vagy újabb termékeink.