Lövöldözni kezdett egy orosz katona, három társát megölte

2020. november 9. – 12:41

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Kattintson ide a legfrissebb hírekért!

Lelőtte három társát egy orosz katona a Voronyezs megyei Baltimor katonai repülőtéren, írja az MTI. Az incidensről beszámoló hírügynökségek eltérő módon számoltak be a történtekről.

Az egyik verzió szerint az elkövető, Anton Makarov összeszólalkozott az objektumon ellenőrzést teljesítő Roman Jermolajev őrnaggyal, akinek elragadta szolgálati oldalfegyverét és lelőtte. Azután agyonlőtt még két sorkatonát, egy harmadikat megsebesített és elmenekült a helyszínről. Egy másik verzió szerint Makarov idegösszeroppanást kapott, és áldozataival konfliktusa sem hétfőn, sem korábban nem volt. Az orosz nyugati katonai körzet sajtóosztálya annyit erősített meg, hogy egy szolgálatban lévő katona tüzet nyitott az ellenőrökre, három társát megölte és egy tiszt fegyverét elragadva elmenekült. Sajtójelentések szerint az ámokfutó katona elbarikádozta magát.

A Baltimor reptéren 2013 óta átfogó felújítás zajlik. Az objektumot a tervek szerint az év végén kell a légierő és a légvédelem egységeinek átadni.

Frissítés 15:30-kor: A legújabb hírek szerint a 20 éves Anton Makarov sorállományú közlegény összeszólalkozott az objektumon ellenőrzést teljesítő Roman Jermolajev őrnaggyal, akit baltával agyonvert. A tiszt elragadott szolgálati oldalfegyverével agyonlőtt két sorkatonát, egy harmadikat pedig megsebesített és elmenekült a helyszínről. Makarovot Zemljanszkij községben egy lopott gépkocsiban fogták el, amellyel megpróbált a családjához szökni, Orjol megyében.

Oroszországban egy évvel ezelőtt a Bajkálontúli területen lőtte agyon nyolc társát és sebesített meg további kettőt egy sorkatona, Ramil Samszutgyinov. Az elkövető, akire életfogytiglani szabadságvesztést szabhatnak ki, tettét a vele szemben alkalmazott megalázó, a szolgálati szabályzatot sértő bánásmóddal magyarázta.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!