Biden minden amerikai elnöke lenne, és maga mögött hagyná a kampány durva retorikáját

2020. november 7. – 19:12

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Joe Biden megválasztása után a Twitteren és egy hivatalos nyilatkozatban köszönte meg az amerikai népnek a belé fektetett bizalmat. Az Egyesült Államok következő elnöke a Twitteren azt írta,

„Amerika, megtisztelő, hogy engem választottatok nagyszerű országunk vezetésére. Az előttünk álló munka nehéz lesz, de megígérhetem: minden amerikai elnöke leszek – akár rám szavaztál, akár nem. Rá fogok szolgálni a belém fektetett bizalomra.”

A kampánystábja által közzétett sajtónyilatkozatban arról írt, hogy itt az idő, hogy a nemzet a kampány végeztével maga mögött hagyja a haragot és a durva retorikáját.

„Megtisztelő, hogy az amerikai nép belém és Harris megválasztott alelnökbe fektette bizalmát. A példátlan akadályok ellenére rekordsok amerikai szavazott. Újra bebizonyítva, hogy a demokrácia mélyen Amerika szívében dobog. A kampány végeztével itt az ideje, hogy a haragot és a durva retorikát félretegyük együtt, egy nemzetként. Itt az idő, hogy Amerika egyesüljön. És meggyógyuljon. Mi vagyunk az Amerikai Egyesült Államok. És nincsen semmi, amit ne tudnánk megcsinálni, ha együtt csináljuk.”

Biden mellett alelnökjelöltje, Kamala Harris is megköszönte a támogatást a Twitteren. Azt írta,

„Ez a választás sokkal többről szól, mint Joe és én. Amerika lelkéről szól és arról, hogy hajlandóak vagyunk harcolni érte. Sok munka áll előttünk. Kezdjünk neki.”

Biden magyar idő szerint hajnali kettőkor fog beszédet mondani a delaware-i Wilmingtonban.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!