A tüntetők hatására eltörölték egy 13 éves lány kényszerházasságát Pakisztánban

2020. november 4. – 15:11

frissítve

A tüntetők hatására eltörölték egy 13 éves lány kényszerházasságát Pakisztánban
A kényszerházasság ellen tüntetők november 1-jénFotó: Rana Sajid Hussain/Pacific Press / LightRocket via Getty Images)

Másolás

Vágólapra másolva

Szülei szerint a 13 éves lányt elrabolták és muzulmán áttérésre kényszerítették, illetve ráerőszakolták a házasságkötést egy 44 éves férfival. A bíróság eredetileg nem akarta törölni a házasságot, a nyilvánosság nyomára azonban megtették, írja az Euronews.

A keresztény neveltetésű kislány szülei hetekig kérték a bíróságtól, hogy töröljék el a házasságot, a bíróság azonban nem tett ennek eleget. Azzal indokolták a döntést, hogy az iratok szerint a lány nagykorúnak vallotta magát a házasságkötéskor, és a dokumentumokon is aláírta, hogy szabad akaratából házasodik.

A szülők ezután a nyilvánossághoz fordultak történetükkel, hangsúlyozva, hogy a kislányt elrabolták. A kényszerházasság ellen felszólaltak jogvédők is, a pakisztáni hatóságokra pedig így akkora nyomás helyezkedett, hogy kb. egy hónappal később a bíróság megváltoztatta álláspontját. A helyi katolikus egyház is a lány mellett állt ki, a pakisztáni főváros utcáin pedig tüntetések kezdődtek. Pakisztánban nem ez volt az első, rendszeresen tiltakoznak a helyiek a kényszerházasságok és az ezekhez kapcsolódó gyerekrablások ellen.

A 13 éves lányt megtalálták, egyelőre meggyötört állapota miatt még nem térhetett vissza szüleihez. Mivel a szülők nem jelentették egyből a gyerek eltűnését, ezért a bíróság a lány november 5-i védőőrizetéig vizsgálja a szülők szerepét is az ügyben.

(via)

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!