Kilenc tonna kokaint foglaltak le Kolumbiában

2020. október 30. – 05:37

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Több mint kilenc tonna kokaint foglaltak le körülbelül egy hét alatt Kolumbiában, írja az MTI az ország főügyészére hivatkozva.

Több embert letartóztattak, és megsemmisítettek két, fegyveres csoportok által használt leszállópályát Uribia és la Guajira megyékben. A műveletekben részt vett egyebek közt az Egyesült Államok Szövetségi Nyomozó Irodája (FBI) is. A főügyész hozzátette, hogy „teljes mértékben elkötelezett az országon belüli és a határain átnyúló bűnözés felszámolása mellett”.

Az évtizedek óta tartó drogellenes műveletek ellenére a latin-amerikai ország továbbra is a világ egyik legnagyobb kokaintermelőjének számít. Az Egyesült Államok kormányzatának adatai szerint míg 2018-ban 208 ezer hektárnyi kokainültetvény volt Kolumbiában, ez a szám 2019-ben 212 ezer hektárra nőtt.

Kolumbiai nyomozók akciója a tengeren – fotó: Reuters
Kolumbiai nyomozók akciója a tengeren – fotó: Reuters

A bogotái kormány és a Kolumbiai Forradalmi Fegyveres Erők (FARC) 2016-os békemegállapodása óta kisebb bűnszervezetek szivárogtak be az egykori gerillaszervezet területére, hogy ott átvegyék az illegális üzleti tevékenységet.

A Telex legfrissebb híreiért kattintson ide>>>

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!