Feltörték Trump kampányoldalát

2020. október 28. – 05:34

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Meghekkelték Donald Trump kampányának hivatalos honlapját, írja az MTI. Az amerikai elnök újraválasztási kampánycsapata közölte, hogy a hekkerek nem fértek hozzá érdemleges vagy bizalmas információkhoz, mert ezeket nem a honlapon tárolják. A rendőrség vizsgálja az ügyet.

A Politico című lap információi szerint a kiberbűnözők azt állították, hogy olyan bizalmas információkhoz jutottak a honlapról, melyek azt bizonyítják, hogy az amerikai elnök „érintett a koronavírus-járvány eredetében”, és együttműködik „a 2020-as választásokat manipuláló külföldi szereplőkkel”.

A bűnözők kriptovalutát kértek két különböző virtuális címre: az egyikre azoktól, akik az állítólagos információkhoz hozzá akarnak férni, a másikra pedig azoktól, akik meg akarják akadályozni az információk nyilvánosságra hozatalát.

Tim Murtaugh, Trump kampányának kommunikációs igazgatója a Twitteren megerősítette, hogy a honlapon nem voltak érzékeny adatok.

Helyi idő szerint kedd éjjelig még nem kerültek nyilvánosságra információk arról, hogy kik irányíthatták a számítógépes támadást. Elemzők szerint azonban abból, hogy kriptovalutát kértek, az tűnik ki, hogy a hekkerek valószínűsíthetően nem valamely külföldi állam megbízásából cselekedtek.

A Szövetségi Nyomozó Iroda (FBI) nem kommentálta a történteket.

A legfrissebb hírekért kattintson ide>>>

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!