Terrorista robbantott egy pakisztáni iskolában, több gyerek meghalt

2020. október 27. – 08:53

frissítve

Terrorista robbantott egy pakisztáni iskolában, több gyerek meghalt
A pesavari iskola a merénylet után. Fotó: MTI / EPA / Bilaual Arbab

Másolás

Vágólapra másolva

Pokolgép robbant az északnyugat-pakisztáni Pesavar egyik Korán-iskolájában kedden, legalább hét gyerek meghalt, közel 70-en megsebesültek, sokan súlyosan – közölte az MTI helyi hivatalos forrásokra hivatkozva.

A város rendőrfőnöke szerint a robbanáskor csaknem száz gyerek tartózkodott az épületben, mind egy teremben. A térfigyelő kamerák felvételein látható, hogy nemsokkal a robbanás előtt egy ismeretlen férfi bemegy a terembe, és letesz egy táskát, majd elhagyja az épületet. A környéket a rendőrség lezárta, a helyi biztonsági erőket pedig a legmagasabb fokú készültségbe helyezték.

Imran Hán pakisztáni miniszterelnök elítélte a terrortámadást, amelynek elkövetőjeként egyelőre senki nem jelentkezett. Néhány nappal korábban a pakisztáni hírszerzés figyelmeztetett, hogy merényleteket követhetnek el a város jelentősebb intézményei ellen.

Az Afganisztánnal határos Hajber-Pahtunhva tartomány fővárosában legutóbb 2014-ben történt hasonló merénylet, amikor helyi tálib lázadók vagy szövetségeseik megrohamoztak egy állami katonai iskolát, és meggyilkoltak 134 embert, többségében diákokat. Ez volt az ország történetének legsúlyosabb terrortámadása. A kormány ezután nagyszabású hadműveletet indított a szélsőségesek ellen, akik ezt követően Afganisztánba szorultak vissza, de időnként még mindig hajtanak végre merényleteket pakisztáni területen.

Pakisztánban az al-Kaida és az Iszlám Állam terrorszervezetek, illetve a tálibok 2004 óta csaknem 70 ezer embert gyilkoltak meg, köztük politikusokat, a biztonsági erők tagjait, aktivistákat és újságírókat.

>>> A Telex legfrissebb cikkeit itt olvashatja <<<

Már egy éve van Telex! 🎉

Ez azt is jelenti, hogy sok támogatónk regisztrációja lejárt. Ha e-mail-címed megadásával kéred, megnézzük, hogy tartozik-e regisztráció az e-mail-címedhez, és ha igen, milyen támogatási adatokkal.

A Telex csak tőled függ. Legyél a rendszeres támogatónk!
Támogatom!
A Telex csak tőled függ. Legyél a rendszeres támogatónk!
Támogatom!