Azonnali és tartós tűzszünetről állapodtak meg Líbiában

2020. október 23. – 14:38

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Kattintson ide a legfrissebb hírekért!

Azonnali és tartós fegyverszünetről állapodtak meg a líbiai szembenálló felek pénteken az ENSZ égisze alatt Genfben tartott tanácskozásukon, írja az MTI. A Nemzetek Palotájában rendezett találkozóról közleményt adott ki az ENSZ líbiai különleges missziója, amely szerint a lépés fontos fordulópont a béke és a stabilitás megteremtéséhez.

A kőolajban gazdag Líbia 2011-ben süllyedt káoszba, miután a NATO támogatását élvező fegyveres felkelők elűzték a hatalomból és meggyilkolták Moammer Kadhafi diktátort. Az ország azóta lényegében két részre szakadt: a nyugati országrészt és benne a fővárost, Tripolit a nemzetközi közösség által elismert egységkormány irányítja. A keleti országrészt a bengázi katonai akadémián végzett Halífa Haftar tábornok ellenőrzi. Mindkét felet különböző országok támogatták eddigi harcaikban. A felek az elmúlt hetekben Genfben ültek össze, hogy megállapodjanak a tartós fegyverszünet feltételeiről.

Stephanie Williams, az ENSZ-főtitkár líbiai politikai ügyeiért felelős helyettes különmegbízottja gratulált a résztvevőknek az elért eredményhez, szerinte átfogó és állandó, azonnal hatályos nemzeti megállapodás született. Mint mondta, ennek együtt kell járnia azzal, hogy távoznak az országból a zsoldosok, külföldi harcosok.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!