Az ukrán külügy azzal vádolja Magyarországot, hogy beavatkozott az ország belügyeibe

2020. október 20. – 14:36

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

„Politikai agitációs tevékenységet” folytat Magyarország Ukrajnában, és beavatkozik az ország belügyeibe – ezzel vádolja az ukrán külügyminisztérium Magyarországot, miután Potápi Árpád János, a Miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős államtitkára a közelmúltban, Ukrajnában arra biztatta az ott élő magyarokat, hogy szavazzanak a magyar jelöltre a majdani önkormányzati választásokon – írja a Szabad Európa.

A minisztériumhoz október 19-én érkezett panasz az Opor civil szervezettől Potápi látogatása miatt, ezek után október 20-án azt nyilatkozták: minden tőlük telhetőt megtesznek, hogy az ilyen esetekre reagáljanak, illetve

„diplomatikusan felszólítja [a külügyminisztérium – a szerk.] Magyarországot, hogy ne avatkozzon bele az ukrán választásokba és Ukrajna belügyeibe. Az, hogy az ukrán külügyminisztérium hivatalos megkereséseit figyelmen kívül hagyták, csak azt bizonyítja, hogy a magyar félnek tényleg van valamilyen titkos célja, amely elfogadhatatlan az államközi kapcsolatok szempontjából.”

Potápi az MTI-nek korábban azt nyilatkozta, „nagyon fontos, hogy az október 25-ei ukrajnai önkormányzati választásokon a kárpátaljai magyarok a magyar jelölteket támogassák”. Nyilatkozata, írja a Szabad Európa, kikerült a Kormány.hu-ra is, ám ott már nem található meg. A történtek miatt megkereste a lap a magyar Külgazdasági és Külügyminisztériumot is, még nem kaptak választ.

>>> A Telex további friss híreiért kattintson ide <<<

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!