Duterte: Téged azért ölnek meg, mert engem feldühítenek a drogok

2020. október 20. – 12:06

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Rodrigo Duterte, a Fülöp-szigetek elnöke hajlandó börtönbe vonulni, ha elítélik a drogok elleni háborúja során elkövetett gyilkosságokért – írja a Guardian. A tévében leadott beszédében azt mondta, hogy az elejétől fogva készen állt a következményekre, de az emberiesség elleni bűntetteket nem ismeri be.

A százmillió lakosú ország elnöke 2016-os hatalomra kerülése után hamar meghirdette drogellenes háborúját, a rendőrségi jelentések szerint már 6000 gyanúsítottat megöltek. Ez a szám nemzetközi megfigyelők szerint valójában jóval magasabb.

„Ha gyilkolás van, akkor azt mondom, én voltam. (…) Bármiért felelősségre vonhatnak, bármelyik halálért, ami a kábítószer-ellenes háború során bekövetkezett. (…) Azért ölnek meg téged, mert engem feldühítenek a drogok. Ha ezt mondom, vigyenek a bíróságra, és börtönözzenek be. Rendben, nincs ezzel bajom. Ha a börtönbe vonulással a hazámat szolgálom, akkor örömmel megyek”

– mondta.

Legalább két panasz érkezett a Nemzetközi Büntetőbírósághoz (ICC) emberiesség elleni bűntettekről és tömeggyikosságról, egy ügyész vizsgálja ezeket, hogy elegendőek-e a nyomozáshoz. Duterte erre válaszul két éve kiléptette a Fülöp-szigeteket az ICC-ből. Ettől függetlenül a vizsgálat folytatódik.

Rodrigo Duterte beszédet tart Davaoban – Lean Daval Jr. / Reuters
Rodrigo Duterte beszédet tart Davaoban – Lean Daval Jr. / Reuters

Duterte úgy igazolja a gyilkosságokat, hogy a drogok kiűzése pont ugyanúgy államérdek, mint a kommunista lázadókkal való leszámolás. A hétfői beszédében 1,6 millió kábítószerfüggőről beszélt, ami sokkal alacsonyabb, mint a háború indításakor hangoztatott 4 millió. A rendőrségi jelentések szerint 5856 embert öltek meg rajtaütések során, és legalább 256 ezer embert vettek őrizetbe. Emberi jogi szervezetek szerint a valós számok magasabbak.

Duterte azt mondta, hogy azokért a kábítószerekkel kapcsolatos gyilkosságokért nem vállal felelősséget, amik nem a rajtaütések során történtek, mert azok inkább a bandák akciói. Sokan azzal vádolják az elnököt és a rendőröket, hogy sokakat engedély nélkül öltek meg. Ezt az elnök tagadja.

2018-ban a bíróság elítélt három rendőrt, akik azt állították, hogy azért öltek meg egy 17 éves lányt, mert erőszakosan ellenállt a letartóztatás közben. Ezt végül szemtanúk és videófelvételek megcáfolták, de a rendőrök sok hasonló esetben hivatkoznak agresszív ellenállásra.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!