Az Európai Unió felkészül egy megállapodás nélküli brexitre

2020. október 15. – 20:31

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Az Európai Unió tagországainak vezetői támogatásukról biztosítják Michel Barnier uniós főtárgyalót és az uniós tárgyalódelegációt, az Európai Unió kereskedelmi megállapodást akar köti az unióból kilépett Egyesült Királysággal, de nem mindenáron – jelentette ki Charles Michel, az Európai Tanács elnöke Brüsszelben, a kétnaposra tervezett uniós csúcstalálkozó első napján, csütörtökön. A tagállamok zárónyilatkozatot fogadtak el az Európai Unió és az Egyesült Királyság közötti kapcsolatokról, valamint a megállapodást előkészítő tárgyalásokról.

Michel szerint a tagországok egységesen egy mindkét fél számára elfogadható és megfelelő megállapodást szeretnének, azonban arra kérték fel az Európai Bizottságot, hogy készüljön fel egy megállapodás nélküli forgatókönyvre is.

A britek január 31-én kiléptek az EU-ból, azonban december 31-ig még egy átmeneti időszak vette kezdetét, ami alatt kellene megegyezni a jövőbeli kapcsolatokról, köztük egy szabadkereskedelmi megállapodás megkötéséről. Boris Johnson brit miniszterelnök szeptember elején úgy nyilatkozott, hogy amennyiben nem sikerül október 15-ig megállapodni, akkor inkább felkészülnek a no-deal brexitre.

A mostani csúcson a brexit lesz a fő téma, de szó lesz a klímavédelemről, a koronavírusról is. Ezenkívül nem kizárt, hogy a jogállamiság, illetve Törökország aggasztó külpolitikája is szóba kerül majd Brüsszelben.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!