Elfogadta Norvégia egy Lengyelországban börtönre ítélt férfi menedékkérelmét, mert bizonyítva látták, hogy politikai üldöztetés miatt ítélték el – írja a Guardian.
Legfrissebb cikkeinket itt találja.
Rafał Gawełt, a Rasszista és Idegengyűlölő Magatartást Vizsgáló Központ nevű civil szervezet alapítóját azzal vádolják a lengyel hatóságok, hogy dokumentumokat hamisított és csalt. Pawel Jablonski külügyminiszter felhívta a figyelmet, hogy a férfi pénzügyeinek vizsgálata még az előző, liberális kormány alatt kezdődött, de a norvég felet ez nem győzte meg, úgy látják, hogy a jobboldali kormányzat befolyásának eredménye az elmarasztaló ítélet.
A rendszerváltás óta eltelt harminc évben ez az első eset, hogy politikai menedékjogot kap egy lengyel állampolgár egy másik országban, megfigyelők szerint egy újabb intő jele annak, hogy a rezsim rátelepszik a független igazságszolgáltatásra.
Gaweł szerint a menedékjog megmentette az életét, mert a kormány gyűlöli őt, és ha be kellett volna vonulnia a börtönbe, utána semmi jóra nem számíthatott volna az országban. Az eljárás két éve alatt minden releváns dokumentumot a norvég hatóság rendelkezésére bocsátottam, valószínűtlen, hogy ne tudták volna, kinek adnak menedékjogot – mondta a férfi.
Gaweł 2019 januárjában menekült el Lengyelországból, nem sokkal azelőtt, hogy a bíróság kétéves börtönbüntetést szabott ki rá csalásért. A férfi a kezdetektől azt állította, hogy nem követett el semmit, és csak civil aktivizmusa miatt üldözi a jobboldali kormány.
Gawełlel együtt a felesége és a lánya is Norvégiába költözhet. A menedékkérelemről döntő bizottság feje egy norvég lapnak azt nyilatkozta, nagyon ritkák az olyan esetek, amikor európai ország állampolgárát fogadják be politikai menekültként.