A vallást népszerűsítette az interneten, most szentté avathatnak egy leukémiában meghalt 15 éves fiút

2020. október 12. – 21:18

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

A 2006-ban leukémiában meghalt 15 éves Carlo Acutis lehet az első olyan szentté avatott tinédzser, aki a huszonegyedik század elején élt, írja a BBC.

Szombaton már boldoggá avatták az olaszországi Assisi Szent Ferenc-bazilikában, ezzel pedig egy lépéssel közelebb került a szentté avatáshoz.

Carlo 1991-ben született Londonban, olasz szülők gyerekeként. A család aztán nem sokkal később Milánóba költözött. Szeretett gépezni, de a szülei szerint nem játékokra vagy csetelésre használta, hanem katolikus szervezeteknek segített weboldalakat csinálni, a vallást és a hitet népszerűsítette. Közben a környezetében élő hátrányos helyzetű embereknek is segített.

A Vatikán azt állítja, már halála után csodával határos módon egy fiú életét is megmentette: 2013-ban valamilyen módon a túlvilágról segített meggyógyulni a hasnyálmirigyrákban szenvedő fiúnak.

A szentté avatás lépései:

  • a halál utáni öt évben nem lehetséges, de utána igen (a pápa ezt is elengedheti),
  • Isten szolgájává kell válnia életében,
  • dicső erényekkel kell rendelkeznie,
  • halála után csodát kell tennie, ekkor avatják boldoggá,
  • másodszor is csodát kell tennie, ekkor jön a szentté avatás.

Ahhoz, hogy a Vatikán szentté avassa Carlot, még hiányzik a második csodatevés, de korábban is volt már rá példa, hogy ezt a követelményt a pápa elengedte.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!