Trump még idén kivonná Afganisztánból az ott állomásozó amerikai katonákat

2020. október 8. – 06:11

frissítve

Trump még idén kivonná Afganisztánból az ott állomásozó amerikai katonákat

Másolás

Vágólapra másolva

„Karácsonyra haza kellene hoznunk a még Afganisztánban szolgáló, kis létszámú BÁTOR férfiainkat és nőinket”

– írta ki Donald Trump Twitteren. A poszt helyi idő szerint szerda este született, mindössze néhány órával azután, hogy Robert O'Brien nemzetbiztonsági tanácsadó bejelentette, a jövő év elején 2500-ra csökkentik az afganisztáni haderő létszámát, írja az MTI.

Az Egyesült Államok és az afganisztáni tálib lázadók között februárban létrejött megállapodás értelmében az amerikai katonáknak 2021 májusáig el kellene hagyniuk a dél-ázsiai országot. Washington júniusban 8600-ra csökkentette afganisztáni hadereje létszámát, amelyet novemberig 4500-ra terveznek leszállítani.

Szakemberek szerint egyelőre nem egyértelmű, hogy konkrét utasításról vagy csupán törekvésről van-e szó, a bejelentés azonban tovább gyengítheti az afgán kormány pozícióját a tálibokkal folytatott tárgyalásokon.

November 3-án lesz az amerikai elnökválasztás, és az újraválasztásra készülő Trump régóta hangoztatja, hogy le kell zárni „a nevetséges vég nélküli háborúkat”. Az Egyesült Államok és szövetségesei a 2001. szeptember 11-i terrortámadásokat követően avatkoztak be katonailag Afganisztánban, amelyet akkor a tálib szélsőségesek irányítottak, akik Washington szerint menedéket adtak az al-Kaida terrorszervezet vezetőjének, Oszama bin Ladennek.

(Borítókép: MTI/EPA/Cristobal Herrera)

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!