A spanyol kormány azért küzd, hogy ne kelljen szülői beleegyezés az abortusz előtt

2020. október 8. – 17:05

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

A spanyol kormány el akarja törölni azt a 2015-ös törvénymódosítást, ami szerint a 16 és 17 éves lányoknak engedélyt kell kérniük a szüleiktől, ha abortuszt szeretnének – írja a BBC. Irene Montero esélyegyenlőségi miniszter szerint ezzel a fontos lépéssel megerősítenék, hogy a nők rendelkezzenek a saját testük felett.

Spanyolországban a beavatkozás 1985 óta legális, de az évtizedek alatt más más korlátokkal. Először csak azok élhettek vele, akik erőszak áldozatai voltak, vagy ha az anya vagy a gyermek épsége került veszélybe. 2010-ben a kormány ezt kibővítette, így ha a magzattal valami baj volt, akkor a 22. hétig hajthattak végre abortuszt. 2014-ben Mariano Rajoy kormánya szigorítani akarta a törvényt, hogy csak az kérheti a beavatkozást, aki erőszak áldozata volt és veszélybe került a magzat miatt. A javaslatot végül elvetették, de 2015 óta szükséges a szülői engedély, ha az anya 16 és 18 év közötti.

Jelenleg Spanyolországban az abortusz a terhesség első 14 hetében legális.

Montero egy átfogó csomaggal állt elő, aminek a korábbi reform eltörlése csak egy része. Nagyobb hangsúlyt akar fektetni a szexuális felvilágosításra, valamint el akarja érni, hogy mindenki hozzáférjen a legmodernebb fogamzásgátlási módszerekhez.

A törvénymódosításhoz a kormánynak abszolút többségre van szüksége a parlamentben, tehát 176 képviselő szavazatával mehet át a törvény.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!