Jelentették Putyinnak, a hadsereg sikeresen tesztelt egy hiperszonikus fegyvert

2020. október 7. – 13:05

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Sikerrel próbálták ki az orosz fegyveres erők szerdán a Cirkon manőverező robotrepülőgépet a Barents-tengeren – jelentették Vlagyimir Putyin elnöknek.

A Cirkont egy hadihajó fedélzetéről, a Fehér-tengerről indítottak el, sikerrel semmisítette meg 450 kilométerre levő célját a Barents-tengeren. Átlagsebessége másodpercenként 1,6 kilométer, vagyis óránként 5700 kilométer volt, a csúcssebessége pedig meghaladta az óránkénti 9500 kilométert. A repülés maximális magassága 28 kilométer, időtartama pedig 4,5 perc volt.

A legfrissebb híreinket itt találja.

Az orosz vezérkari főnök szerint a hiperszonikus rendszert 2020-ban és 2021-ben állítják hadrendbe a haditengerészet hajóin és tengeralattjáróin. Putyin korábban már arról is beszélt, hogy a Ciklon szárazföldi változatát is fejlesztik.

Az elnök azt is mondta erről, hogy a hiperszonikus fegyver kifejlesztése nemcsak a fegyveres erők, de egész Oroszország számára fontos lépés, mert ezek példa nélküli fegyverek, írja az MTI.

Az indításról felvételeket is készítettek.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!