Az Európai Bizottság tízéves tervvel támogatná az uniós országok roma lakosságát

2020. október 7. – 13:31

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Az Európai Bizottság szerdán új tízéves tervet mutatott be az európai uniós tagországokban élő romák támogatására, amivel a romák esélyegyenlőségét, társadalmi részvételüket és befogadásukat akarják segíteni, írja az MTI.

Věra Jourová értékekért és átláthatóságért felelős uniós biztos szerint az EU nem tett eleget az elmúlt évtizedben Európa legnagyobb etnikai kisebbségének támogatására, a romák még mindig megkülönböztetéssel és kirekesztéssel néznek szembe. Azt is mondta, az unióban a roma gyerekek 85 százaléka van kitéve a szegénység kockázatának, a roma fiatalok 60 százaléka nem vesz részt semmilyen oktatásban, képzésben. Több uniós tagállamban a romák nagy része elégtelen lakáskörülmények között él, munkaerőpiaci részvételük korlátozott, ráadásul az egészet nehezítette a koronavírus-járvány.

A legfrissebb híreinket itt találja.

„A következő évtizedben ennek meg kell változnia, így új stratégiánk egyértelmű célokat tűz ki, és megújítja kötelezettségvállalásunkat a romák támogatása felé” – mondta Jourová.

Helena Dalli, az egyenlőségért felelős bizottsági tag szerint a cigányellenesség „normálissá vált” az uniós tagállamokban, így ez ellen is célirányosan kell küzdeni. „Éppen ezért változtattunk stratégiai megközelítésünkön: a felzárkóztatás helyett a társadalmi befogadást, részvételt és a romák esélyegyenlőségét helyeztük a középpontba” – mondta. Emellett továbbra is kulcsterületként kezelik az oktatáshoz, foglalkoztatáshoz, egészségügyi szolgáltatásokhoz és lakhatáshoz való hozzáférésük javítását.

A brüsszeli bizottság mindezeken a területeken új célkitűzéseket és ajánlásokat terjesztett a tagállamok elé, és felszólította a tagországok kormányait, hogy 2021 szeptemberéig nyújtsák be stratégiáikat, és kétévente tegyenek jelentést azok végrehajtásáról.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!