Könnygázzal oszlatták a választási eredmények ellen tüntető kirgizeket

2020. október 05. – 18:31

Könnygázzal oszlatták a választási eredmények ellen tüntető kirgizeket

Másolás

Vágólapra másolva

A kirgiz fővárosban, Biskek központjában a hétvégi választások eredménye ellen vonultak utcára a tüntetők. Hétfőn a helyi hatóságok vízágyúval és könnygázzal kezdték meg a tömeg oszlatását, írja az MTI.

A megmozdulások hétfő reggel kezdődtek Biskek főterén, ahol a parlament és az elnöki palota is található. A tüntetéshez több mint tíz párt szavazói csatlakoztak. Ezeknek a pártoknak egy képviselője sem került be a parlamentbe: a BBC szerint 16 pártból mindössze négyen kerültek be a szavazások után, ebből három közeli kapcsolatban áll a kirgiz elnökkel, Szooronbaj Dzseenbekovval.

A voksoláson az újonnan alapított, Egység (Birimdik) nevű szocialista párt nyert a szavazatok közel 25%-val, amit a szintén új, liberális Hazám, Kirgizisztán (Mekenim Kirgizstan) követett. A tüntetők szerint hétvégén választási csalás történt, ezért új választást követelnek, mivel egy párt sem jutott be az ellenzékből a parlamentbe.

A TASZSZ orosz hírügynökség helyszíni beszámolója szerint a tüntetők ellenállnak a hatóságoknak, köveket dobálnak és már az elnök lemondását követelik. A rendőrök könnygázt, vízágyút, gumilövedékeket és villanógránátokat vetettek be a tömeg oszlatására.

(Fotó: Nazir Aliyev Tayfur / AFP News)