A testvériség és a társadalmi barátság a témája Ferenc pápa harmadik, Mindannyian testvérek című enciklikájának, amelyet az egyházfő Szent Ferenc városában, Assisiben írt alá szombaton. Ferenc pápa a Szent Ferencről elnevezett bazilikában bemutatott mise végén, a szent sírjánál írta alá új enciklikáját, október 3-án, Szent Ferenc halálának évfordulóján.
Az enciklika szövegét a pápa vasárnap délben mondott beszéde után hozzák nyilvánosságra. A katolikus egyházfő által kiválasztott témájú körlevélről van szó, melyet a püspökökhöz, papsághoz és a hívőkhöz intéz – írja az MTI.
A Mindannyian testvérek (olaszul Fratelli tutti) kezdetű enciklika a szegények szentjeként ismert Szent Ferenchez kötődik, akitől a 2013-ban megválasztott egyházfő a nevét is kölcsönözte. Az idézetet Szent Ferenc műve, az Intelmek egyik sora ihlette: „Figyeljünk, mindnyájan testvérek, a jó pásztorra, aki juhai megmentéséért a kereszt gyötrelmét vállalta”.
Ferenc pápa hét éve tartó pápaságának harmadik enciklikájáról van szó. A hitről szóló a Hit világossága (latinul Lumen fidei) 2013-ban jelent meg XVI. Benedek nyugalmazott pápával együttműködésben. A második enciklika, a 2015-ben a teremtett világ védelméről közölt Áldott légy! (Laudato si) volt, amely szintén Szent Ferenchez kötődött.
Ez az első enciklika az egyház modern történetében, amelyet a pápa nem a Vatikánban írt alá. Az első enciklika, amely járvány alatt született. Ferenc pápa a koronavírus teremtette pandémia februári kezdete óta most először hagyta el a Vatikánt. Assisiben rendkívüli óvintézkedésekkel fogadták a pápát: a misén húszan vettek részt, egymástól biztonságos távolságra és szájmaszkban.
Vatikán-szakértők úgy vélték, Ferenc pápa nem véletlenül választotta Assisit az emberek közötti testvériség, valamint a betegek, szegények iránti szolidaritás üzenetét hirdető enciklika aláírásához: Szent Ferenc városát kívánta szembeállítani az újabb korrupciós botrányoktól sújtott Vatikánnal, amely botrányok szeptember végén Angelo Becciu bíboros lemondásához vezettek.
Nőszervezetek tiltakozásukat fejezték ki az enciklika olaszul hímnemű címe ellen. A Vatikán hangsúlyozta, hogy Szent Ferenc eredeti 13. századi szöveget idézték, és tartalmában az enciklika egyáltalán nem diszkriminálja a nőket. Ferenc pápa válaszul Assisi előtt megállt ebédelni az umbriai Spello városában is, az ott szolgáló Klarissza-rend nővéreinél.