Háromezer hondurasi indult el Amerika felé

2020. október 2. – 07:50

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Nagyjából háromezer migráns indult útnak csütörtökön Hondurasból az Egyesült Államok felé, több mint kétharmaduk engedély nélkül átkelt a guatemalai határon, írja az MTI. Sajtójelentések szerint a menet résztvevői közül sokan azzal magyarázták, hogy miért indultak útnak, hogy a szegénység, az éhezés és az erőszak elől próbálnak elmenekülni hazájukból.

A legtöbben Honduras északi részéből indultak útnak, a legnagyobb részük gyalog, hátizsákkal érkezett, sokan szájmaszkot viselnek. A menetből egy életét vesztette, miután leesett egy trélerről.

Alejandro Giammattei guatemalai elnök televíziós beszédében közölte: utasítást adott az illegálisan érkezők őrizetbe vételére és visszaszállítására a határhoz.

„Napjainkban minden korábbinál nehezebb illegálisan átlépni az amerikai határt. Az utazás még veszélyesebbé vált a világjárvány miatt” – írta az Egyesült Államok hondurasi nagykövetsége a Twitteren.

A menet valószínűleg nehézségekbe fognak ütközni a mexikói határon, Andrés Manuel López Obrador elnök kivezényelte a nemzeti gárdát, és amerikai nyomásra a korábbiakban is több belépési kísérletet megakadályoztak már.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!