Kiengedték a börtönből Törökországban a kurd-német énekesnőt

2020. október 1. – 07:25

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Több mint két év után szabadlábra helyezték azt a német állampolgárságú kurd énekesnőt, akit 2018-ban Törökországban vettek őrizetbe terrorszervezet támogatásának vádjával, írja a Frankfurter Allgemeine Zeitung.

A kurd származású, kölni illetőségű, Hozan Cane művésznéven fellépő énekesnőt nem sokkal a 2018 júniusi elnökválasztás előtt vették őrizetbe a törökországi Edirnében. 2018 novemberében 6 év és 3 hónap börtönbüntetésre ítélték, mivel a bíróság úgy találta, hogy a nő tagja a Törökországban terrorszervezetnek minősített Kurdisztáni Munkáspártnak (PKK).

Hozan Cane / Facebook
Hozan Cane / Facebook

A török legfelsőbb bíróság bizonyítékok hiányában nem találta megalapozottnak az ítéletet, miután a vád nagyrészt a 49 éves énekesnő Twitter- és Facebook-posztjain alapult. Az eset diplomáciai konfliktust okozott Törökország és Németország között.

Idén augusztusban új eljárást indítottak. A bíróság ennek eredményeképp helyezte szabadlábra Hozan Canét. Az asztmában és magas vérnyomásban szenvedő Hozan Cane az augusztusi tárgyaláson azt mondta: egészségi állapota romlott a börtönben. Tárgyalása október 20-án folytatódik.

Cane 1971-ben született a kelet-törökországi Erzurum tartományban Saide Inac néven. Amíg Törökországban élt, többször is letartóztatták kurd propaganda miatt. Aktivistaként részt vett a jazidi kisebbség elleni népirtásról szóló The 74th Genocide in Sinjar című film forgatásában. Törökországban úgy látják, hogy a film a PKK-t népszerűsíti, mert az Iszlám Állam által elkövetett népirtás idején a jazidiket egyedül a kurd pesmergák és a PKK védte.

A PKK-nak kifejtett terrorista propaganda vádjával bírósági eljárás folyik Törökországban Hozan Cane lánya, Gönül Örs ellen is. A vád alapja, hogy Gönül Örs 2012-ben részt vett egy Kölnben tartott tiltakozó megmozduláson. A nő házi őrizetben volt Törökországban, amelyet júniusban megszüntettek, de az országot nem hagyhatja el.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!