Elvesztette harmadik gyermekét Chrissy Teigen és John Legend

2020. október 1. – 13:31

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Másfél hónappal azután, hogy kiderült, Chrissy Teigen modell a harmadik gyerekével terhes, Grammy-díjas férjével egy Instagram-posztban jelentették be: elveszítették a babát. Teigen vasárnap erős vérzéssel került kórházba, várandósságát már ezt megelőzően magas kockázatúnak minősítették, ezért szigorú ágynyugalomra ítélték, írja a CNN. A modell később részletesebben írt az állapotáról: „Csak egy gyors vécézésre kellhetek fel, ennyi. Hetente kétszer fürödhetek, semmi zuhanyzás, olyan keveset, ahogy csak lehet.”

A szigorú intelmek ellenére azonban Teigen tovább vérzett, a terhessége felénél már egy hónapja tartott ez az állapot. „És ez egyértelműen nem pecsételés. Sokaknak van pecsételő vérzése, és rendben vannak mellette. Az enyém viszont nagyon jelentős volt” – írta. Kórházba azután vitték, hogy a vérzése erősödött. A CNN cikke szerint a modell akkor még arról számolt be, hogy kisfiuk a gyenge méhlepény ellenére nagyon erős és egészséges, és rengeteget mozog.

Teigen ezután vérátömlesztést kapott, ám ez sem volt elég, hogy gyermekük életben maradhasson. „Nem tudtuk elállítani a vérzést […], hiába volt vérátömlesztésem. Egyszerűen ez sem volt elég” – írta megrázó, képekkel közölt posztjában szerdán éjjel.

„Teljes sokkban vagyunk, és valami olyan mély fájdalmat élünk meg, amiről csak hall az ember, olyat, amit előtte még sosem éreztünk. […] A gyerekeink nevéről mindig akkor döntöttünk, mielőtt hazaindultunk a kórházból. De most valamiért már korábban, már a hasamban Jacknek kezdtük szólítani ezt a kisfiút. Ő már mindig Jack lesz számunkra. Jack annyira igyekezett, hogy a családunk része lehessen, és az is lesz már, mindörökre. Drága Jack: annyira sajnálom, hogy életed első pillanataiban ilyen komoly komplikációkat kellett megtapasztalnod, hogy nem tudtuk megadni neked az otthont a túléléshez. Mindig szeretni fogunk.”

A házaspár megköszönte a támogatást, szeretetet, amit kaptak, aztán hálájukat fejezték ki két lányukért, Lunáért és Milesért.

Az elmúlt években egyre több híresség beszél nyíltan terhessége megszakadásáról, így tett többek között Michelle Obama, Beyoncé vagy Celine Dion is. Teigen a kezdetektől beszámolt arról, milyen nehézségei voltak a várandósságával, első két gyermekével mesterséges megtermékenyítéssel esett teherbe.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!