Bekábítószereztek, megvertek, majd többen megerőszakoltak egy nőt Indiában

2020. október 1. – 13:22

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Ismét csoportos nemi erőszak áldozatává vált egy nő az észak-indiai Uttar Prades államban, az áldozat belehalt a sérüléseibe – közölték rendőrségi források csütörtökön. A történtek után több politikai párt tüntetést jelentett be.

A 22 éves nőt két férfi rabolta el, akik kábítószert adtak neki, megverték, megerőszakolták, majd riksán hazaküldték. A legalacsonyabb hindu kasztnak számító dalit közösségből származó áldozat belehalt a sérüléseibe.

Dév Randzsán Verma rendőrfőnök újságíróknak azt mondta, a férfiakat letartóztatták, és vádat emeltek ellenük nemi erőszak és gyilkosság gyanújával, írja az MTI.

A héten több indiai államban tüntetések robbantak ki azt követően, hogy kedden belehalt a sérüléseibe egy másik dalit lány, akin négy férfi követett el erőszakot, csakugyan Uttar Prades államban. Jogi Aditjanat, Uttar Prades államminisztere különleges nyomozócsoportot állított fel az ügy kivizsgálására, és bejelentette, hogy az esetet gyorsított eljárásban tárgyalja a bíróság.

Az eset nyomán Újdelhiben kirobbant tüntetéseken a rendőrség több nőjogi aktivistát őrizetbe vett, akik egyebek közt Narendra Modi indiai miniszterelnök és Aditjanat ellen skandáltak jelszavakat.

A héten több száz fős tüntetést tartott a dalitok pártja is, amelynek vezetője, Csandrasekar Azad felszólította a dalitokat, vonuljanak utcára országszerte. A kezdeményezéshez csütörtökön több más politikai párt is csatlakozott, az ellenzéki Indiai Nemzeti Kongresszus párt egyik vezető alakja, Rahul Gandhi pedig bejelentette: meglátogatja az áldozat családját.

Az indiai kormány adatai szerint 2019-ben 32 033 nőt erőszakoltak meg az országban, aktivisták pedig felhívták a figyelmet arra, hogy ez csak a bejelentett eseteket jelenti, a tényleges szám ennél jóval magasabb lehet.

Indiában évente több ezer dalit válik jogsértések és erőszak áldozatává. Az 1,3 milliárdos országban mintegy 200 millió dalit él, akik közt kiemelten veszélyeztetettek a nők.

Az országban 2012 óta számos, a nemi erőszakra vonatkozó szigorító jogszabályt fogadtak el: köztük 20 év börtönre emelték az elkövetőkre kiszabható büntetést azután, hogy egy egyetemista lányt többen brutálisan megerőszakoltak egy buszon Újdelhiben.

Van segítség! Ha szexuális erőszakot, bántalmazást követtek el önnel szemben, vagy zaklatták, hívja a NANE Egyesület bántalmazott nőknek szóló segélyvonalát a 06-80-505-101-ös telefonszámon. Az anonim módon, ingyenesen hívható szám hétfő, kedd, csütörtök és péntek este 18 és 22 óra között, valamint szerdán 12 és 14 óra között elérhető.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!