Csak 16 hónap kellett a belgáknak, hogy megállapodjanak a kormányalakításról

2020. szeptember 30. – 10:49

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Hétpárti megállapodás született Belgiumban a kormányalakításról szerda reggel, csaknem ötszáz nappal a parlamenti választások után. Az országnak a flamand Alexander de Croo lesz a miniszterelnöke – írta az MTI a helyi sajtóra hivatkozva.

Az új koalíciót a flamand és a vallon liberális, szocialista és zöld pártok, továbbá a flamand kereszténydemokraták alkotják, nem vesz részt benne a 2019 májusi választásokon legerősebb párt, a nacionalista Új Flamand Szövetség. Sajtóforrások szerint a pártelnökök intenzív tárgyalásokat folytatnak az új kormány minisztereinek és államtitkárainak kinevezéséről.

Az eddig kormányfőhelyettesi és pénzügyminiszerei feladatokat ellátó 44 éves Alexander De Croo, a Flamand Liberálisok és Demokraták politikusa várhatóan csütörtökön teszi le a miniszterelnöki esküt, hogy az aznap kezdődő EU-csúcson már részt is vehessen kormányfőként.

A belga pártok 16 hónappal a választások után állapodtak meg a többségi kormányalakításról, idáig az országot ügyvivő kormány vezette. A 44 éves Alexander De Croo a miniszterelnöki székben Sophie Wilmést váltja, akinek meghosszabbított mandátuma csütörtökön jár le.

A De Standaard azt írta, hogy

az új kormány a költségvetési tervek szerint 3,3 milliárd eurót szán az új politikák bevezetésére, és további egymilliárd eurót a koronavírus-járvány okozta gazdasági károk kezelésére.

A tárgyaló felek megállapodtak abban, hogy jelentős beruházásokat hajtanak végre a vasúti közlekedés, a digitalizáció és a biztonságpolitika területén, valamint megegyeznek az internetes óriáscégek digitális adójának megállapításában. A koalíció az egészségügyi költségvetést évente 2,5 százalékkal növelné és a minimum nyugdíjat 1500 euróra emelné.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!