Árnyékkormányt alakít Szvetlana Tyihanovszkaja

2020. szeptember 30. – 14:22

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Nem lehet tétlenkedve nézni azt, ahogy az ország egyre jobban a válságba süllyed. „Éppen ezért, hogy megrendezzük az új választásokat, folytatom a fehérorosz társadalom demokratikus erőinek összefogását szolgáló munkámat” – írta az ellenzéki politikus, aki a Telegram üzenetküldő szolgálat csatornáján jelentette be, hogy árnyékkormányt alakít.

Az árnyékkormány hagyományosan ellenzéki politikusokból álló, jellemzően nem hivatalos csoport, akik általában a kormányzó minisztérium szerkezetét követve alternatív testületet alkotnak. Céljuk általában annak a bemutatása, hogy bizonyos kérdésekben az adott ellenzéki párt hogyan cselekedne, ha kormányon lenne.

A politikus emberi jogi biztosnak nevezte ki Harri Pahanjalo belarusz jogászt és jogvédőt, a gazdasági reformok irányítója Aljasz Aljahnovics lesz. Pahanyjalo sok éven át ügyvédként emberi jogi kérdésekkel foglalkozott hazájában, ismert újságírókat is védve. Több mint húsz évig a belarusz helsinki bizottság elnökhelyettese volt. Aljahnovics, a CASE Belarus nevű gazdasági elemzőközpont elnöke, számos fehérorosz gazdasági reform kidolgozója.

Tyihanovszkaja más árnyéktisztségekről nem tájékoztatott. Oldalán azt írta, nem elég, hogy Alekszandr Lukasenko elnök rendszere nem törvényes, de nem is tudja megoldani az előtte álló feladatokat. Ilyen körülmények között nem lehet tétlenkedve nézni azt, ahogy az ország egyre jobban a válságba süllyed, írja az MTI.

Az augusztus 9-én tartott elnökválasztáson Lukasenko a hivatalos eredmények szerint a voksok mintegy 80 százalékát szerezte meg, hatodszor is elnyerve a mandátumot. A második helyre befutó Szvetlana Tyihanovszkaja azonban magát tartja győztesnek, bár a hivatalos adatok szerint csak a szavazatok 10,12 százalékát kapta. Az ellenzék csalásra hivatkozva nem fogadja el az eredményt, és az időközben Litvániába menekült Tyihanovszkaját tekinti legitim államfőnek.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!