Tizenhat év után találta meg cunamiban eltűnt kisfiát egy Srí Lanka-i nő

2020. szeptember 29. – 16:28

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

A kisfiú, Akram Rizkhan ötéves volt, amikor a cunami lecsapott a fővárostól 400 kilométerre keletre fekvő falujára, Karativura 2004. december 26-án. A gyereket kórházba vitték, majd egy család vette magához – írja az MTI.

„Hosszú éveken át kerestem a fiamat, de nem leltem a nyomára. Írtam az elnöknek, és a rendőrség segítségét is kértem”

– mesélte a találkozásuk után az édesanya, Abusaly Siddi.

Végül tudomására jutott, hogy a fiát adoptálta egy család, és sikerült felvennie a kapcsolatot velük. A DNS-vizsgálat pedig igazolta, hogy tényleg a fiát találta meg.

A 2004-es cunami 38 ezer halálos áldozatot hagyott maga után, és súlyos károkat okozott az ország keleti, déli és nyugati tartományainak partvidéki falvaiban.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!