Még nem tudták eldönteni, menjen vagy maradjon a Fidesz a Néppártban

2020. szeptember 29. – 10:23

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Mélyebb a Fidesz jövőjével kapcsolatos megosztottság az Európai Néppártban (EPP), mint amilyennek látszik, mondta a Népszava szerint Donald Tusk, az EPP elnöke a pártcsalád hétfői virtuális politikai gyűlésén mondott beszédében.

Tusk szerint

  • vannak tagszervezetek, amelyeknek kifejezetten tetszik, amit a Fidesz Magyarországon csinál, és az is, ahogyan az európai kereszténydemokrácia jövőjét elképzelni;
  • vannak olyanok, akik taktikai okokból nem akarják kizárni a Fideszt a Néppártból, de kritikusan állnak az illiberális demokráciához;
  • aztán vannak olyan, „akik számára az elvek a legfontosabbak. Nem kell mondanom, hogy teljes szívvel az ő oldalukon állok” – mondta.

Tusk szerint egyelőre egyik csoport sincs többségben, de szerinte nehéz elképzelni, hogy a Fidesz visszatérjen a közös értékekhez. Ezért aztán azt javasolta, hogy mindenki gondolkozzon, és majd akkor tartsanak titkos szavazást a Fidesz tagságáról, ha személyesen is tudnak találkozni.

A Fidesz EPP-tagsága 2019 márciusa óta van felfüggesztve, miután a párt sorozatosan támadta Brüsszelt. A bölcsek tanácsa vizsgálatot indított a Fidesszel szemben, azt nézik, hogy tevékenységük összhangban van-e az európai kereszténydemokratáknak a jogállamiságról vallott értékeivel. Orbán Viktor nem értette, mit kellene vizsgálniuk a bölcseknek, mert a Fidesz elkötelezett az európai értékek iránt, a bölcsek tanácsa viszont engedett.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!