Halálra ítéltek egy óvónőt Kínában, mert megmérgezte a gyerekeket

2020. szeptember 29. – 10:30

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Halálra ítéltek egy óvónőt Kínában, mert megmérgezett huszonöt gyereket, akik közül egy meg is halt, írja a BBC.

A nőt még tavaly tavasszal tartóztatták le, a bíróság most mondta ki az ítéletet az ügyben.

A nő az óvodások reggeli zabkásájába kevert nátrium-nitrátot, ami nagyobb mennyiségben mérgező. A gyerekek ettől hányni kezdtek, többen el is ájultak, mentő vitte őket kórházba. Egyikük tíz hónapnyi kezelés után a kórházban halt meg.

A bíró szerint a nő azért mérgezte meg a gyerekeket, mert bosszút akart állni egy kollégáján, akivel korábban valamilyen nevelési kérdésen összevesztek.

Nem ez az első ilyen ügye, a bíróság szerint a nő korábban a férjét is ugyanígy mérgezte meg, az anyagot az interneten vette meg. A férj viszont túlélte.

Kína nem közöl adatokat arról, évente hány embert végeznek ki, jogvédők szerint viszont ezres nagyságrendben. Az ítéletet általában méreginjekcióval vagy sorlövéssel hajtják végre.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!