Közbenjárna Macron, hogy szabadon engedjék a belarusz politikai foglyokat

2020. szeptember 29. – 12:07

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Segítséget ígért Emmanuel Macron francia elnök kedden a belarusz ellenzéki vezetőnek, Szvetlana Tyihanovszkajának, aki az augusztusi elnökválasztást követően menekült Litvániába, írja az MTI. Macron litvániai látogatása második napján találkozott Tyihanovszkajával, a találkozó után a francia elnök az újságíróknak elmondta: Franciaország mindent megtesz, hogy gyakorlatias segítséget nyújtson, és közvetítsen a fehérorosz belpolitikai válságban. Macron szerint az lenne a legjobb, ha az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet (EBESZ) keretében kerülne sor a tárgyalásokra.

Tyihanovszkaja megerősítette, hogy félórás beszélgetésük során ígéretet kapott a francia elnöktől arra, hogy segít a közvetítésben, illetve abban, hogy a politikai foglyok visszanyerjék szabadságukat. Macron még előző nap felszólította a belarusz hatóságokat, hogy ne vegyék őrizetbe a tüntetőket, és engedjék el az önkényesen elfogott aktivistákat.

Ez volt Tyihanovszkaja legfontosabb találkozója az augusztus 9-i belarusz elnökválasztás óta, amelyen az országot 26 éve vezető Alekszandr Lukasenko vitatható körülmények között, a szavazatok 80 százalékát megszerezve győzött. Az ellenzéki vezető eddig több uniós külügyminiszterrel, illetve a lengyel, a litván és a norvég vezetővel folytatott megbeszélést. Tyihanovszkaja a találkozón felül meghívást kapott Macrontól, hogy tartson beszédet a francia parlamentben. (MTI)

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!