Örményország rendkívüli állapotot hirdetett, teljes mozgósítást rendelt el

2020. szeptember 27. – 17:51

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Kihirdették a rendkívüli állapotot, és teljes katonai mozgósítást rendeltek el vasárnap Örményországban, miután összecsapás volt az örmény és azerbajdzsáni haderő között a vitatott hovatartozású Hegyi-Karabah régióban – jelentette be az MTI szerint Nikol Pasinjan örmény miniszterelnök.

Örményország szerint az azeri erők nehéztüzérséggel támadtak célpontokat Hegyi-Karabah területén. Azerbajdzsán viszont azt állítja, hogy az akciójuk ellencsapás volt: válasz arra, hogy az örmény támogatást élvező erők azeri célpontokat támadtak a régióban.

A régió székhelyén, Sztepanakertben és a környező falvakban is lövedékek csapódtak be, több ház is megrongálódott, és sebesültek is vannak a helyi hatóságok beszámolója szerint.

Vasárnap reggel az örmény kormányfő közölte, hogy egy azeri támadást elhárítva az örmény haderő lelőtt két azeri katonai helikoptert, három drónt, és kilőtt három páncélozott harcjárművet. Azeri részről azt állították, hogy az általuk indított katonai akció válasz volt egy örmény támadásra.

Az EU-tagállamok nevében Charles Michel, az Európai Tanács elnöke „súlyos aggodalmának” adott hangot, és felszólította a Örményországot és Azerbajdzsánt, hogy haladéktalanul szüntessék be a katonai műveleteket, és térjenek vissza a tárgyalásokhoz. „Ez az egyedüli járható út”, az egyedüli módja annak, hogy elejét vegyék a konfliktus eszkalálódásának – írta Twitter-üzenetében Charles Michel.

A törökországi a kormánypárt szóvivője, Omer Celik azt írta Twitter-oldalán, hogy Ankara „vehemensen elítéli az Azerbajdzsán elleni örmény támadást”. A török álláspont szerint „örmény provokáció” történt, és „Örményország veszélyezteti a regionális békét”. A török elnök szóvivője szintén elítélte Örményországot, amiért „polgári célpontokra támadt, és ezzel megsértette a tűzszünetet”.

A két, egymással szomszédos korábbi szovjet köztársaságnak régóta területi vitája van egymással: a túlnyomórészt örmények lakta Hegyi-Karabah a Szovjetunió megszűnésekor, 1991-ben kinyilvánította függetlenségét, vagyis elszakadását Azerbajdzsántól. Baku fegyverrel lépett föl a szeparatisták ellen, és bár a felek 1994-ben fegyverszünetet kötöttek, a térség azóta is alacsony intenzitású fegyveres konfliktus színtere. Júliusban a szinte mindennapos határmenti villongásoknál komolyabb összecsapás tört ki Hegyi-Karabahtól északnyugatra, az azeri-örmény határ térségében. A felek akkor is egymást okolták a konfliktus elmérgesedéséért.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!