Szlovéniában a vörös jelzésű országból érkezők is elkerülhetik a karantént

2020. szeptember 27. – 15:07

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Szlovénia a jövő héttől enyhít a beutazási szabályokon. A vörös jelzésű országokból érkezők is elkerülhetik a kötelező hatósági karantént, amennyiben rendelkeznek 48 óránál nem régebbi negatív koronavírusteszttel, írja az MTI.

A kormány korábbi rendelete szerint a vörös besorolású országokból érkező állampolgároknak házi karanténba kellett vonulniuk, és az nem volt kiváltható negatív PCR-teszttel. A zöld listán szereplő országokból korlátozás nélkül be lehet utazni Szlovéniába.

A 2 milliós népességű Szlovéniában a kormány által közzétett adatok szerint szombaton 159-cel 5360-ra nőtt az azonosított fertőzöttek száma. Pénteken 184 új esetről számoltak be.

Egy új haláleset történt, a betegségben eddig elhunytak száma így 147-re emelkedett. A diagnosztizált betegek közül 80-an vannak kórházban, közülük tizenhetet ápolnak intenzív osztályon. Az aktív fertőzöttek száma 1678. A járvány megjelenése óta 217 448 tesztet végeztek el, az elmúlt 24 órában 1917-et.

Magyarországon az aktív fertőzöttek száma szeptember 27-én, vasárnap 18 137, és 736-an haltak meg a betegséggel összefüggésben. A mintavételek száma 690 408. Egymillió lakosonként eddig Szlovéniában 2573 koronavírusos esetet jelentettek, Magyarországon 2487-at. Lakosságarányosan a halálesetek száma Szlovéniában 71, Magyarországon 76 egymillió lakosra számítva.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!