Templomséták a Dunakanyarban címmel jelent meg útikalauz a Telex fotósának több mint száz fotójával

2021. december 20. – 13:23

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Több mint 150 templom és kápolna, két zsinagóga és egy törökkori dzsámi is szerepel Zubreczki Dávid Templomséták a Dunakanyarban című új könyvében, amelyben a tájegység templomainak világát Bődey Jánosnak, a Telex fotósának közel száz fotója segít megismerni.

Templomséták a Dunakanyarban Fotó: Bődey János/Telex
Templomséták a Dunakanyarban Fotó: Bődey János/Telex

A kabátzsebbe csúsztatható, kézreálló könyv útikalauz lehet a Dunakanyar felfedezéséhez, a célja ugyanaz, mint az előző, Budapestről szóló köteté volt: felhívni a figyelmet arra, hogy felekezeti hovatartozástól függetlenül, vagy akár egy nem hívő számára is csodálatos építészeti, képző- és iparművészeti, kultúrtörténeti emlékeket jelentenek ezek a házak.

A városokban (a Templomséták Budapesten című könyv logikáját követve) sétaútvonalakon járhatók be az épületek, a többi fejezet településeket összekötő utazásokat tartalmaz. Ezek autóval, kerékpárral, busszal, hajóval, kajakkal, kenuval, HÉV-vel vagy vonattal, esetleg ezek kombinációjával látogathatók végig. Aki hosszabb gyalogtúrára vállalkozna, az a kötet végén egy Visegrádi-hegységet és egy Börzsönyi-kismedencéket bejáró, túraútvonalakhoz kapcsolódó fejezetet is talál.

A könyv megvásárolható az ismert könyvesboltokban, webáruházakban és a szerző oldalán is.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!