Magyarázatot találtak a fizetési különbségek egy részére

A Karakter életre kel – találkozzunk a Trafóban! November 7-én irodalommal, filmmel, kortárs tánccal és koncerttel ünnepeljük a Karakter első születésnapját.

Velünk lesz Szeri Viktor, a Decolonize Your Mind Society, Leiner Laura, Székely Kriszta, Saiid, Grafitember, Simor Dániel, Sarkadi Zsolt, Cuhorka Emese és sokan mások.
Program és jegyek

Miért lehet jelentős különbség két ugyanolyan képességű munkatárs bére között? A válasz részben az eltérő személyiségekben keresendő.

A bérek közötti különbségek nagy részét még ma sem tudják a közgazdászok jól megmagyarázni, hiába veszik figyelembe a végzettséget, a családi hátteret és más megfigyelhető tulajdonságokat. Ezért mindig fontos olyan területeket kutatni, amik közelebb vihetnek a teljes kép megértéséhez. Ezzel foglalkozik Ellen K. Nyhus és Empar Pons is, akik azt vizsgálták, hogy milyen hatással van a bérekre a munkavállalók személyisége.

Öt alap személyiségjegyet különböztettek meg, ezek az extrovertált, egyetértő, tudatos, érzelmileg stabil és önálló. Ezek tesztekkel mérhetők, amelyeknek az eredménye elérhető a holland népesség egy reprezentatív mintájára, akikre foglalkoztatási és egyéb adatok is hozzáférhetők. Ezt használták a kutatók is, hogy megvizsgálják a bérekre gyakorolt hatást.

A közgazdaságtanban szokásos béregyenletet használták a személyiségjegyekkel kiegészítve. Ezt külön megbecsülték nőkre és férfiakra, mivel jellemzőik más-más módokon tudják befolyásolni a bérüket.

Az eredmények alapján arra jutottak, hogy az egyetértés negatív hatással van a bérekre, ami mögött valószínűleg az áll, hogy az egyetértésre hajlamosabb emberek nehezebben tudnak jó bért kialkudni maguknak. A negatív hatás hatványozottan igaz a magas végzettségűekre. A munkában töltött idővel minden munkavállalónál csökken a negatív hatás, valószínűleg azért, mert akkor már inkább a megfigyelhető teljesítmény alapján fizetik meg a munkavállalókat.

Az extrovertáltságot az adatok alapján a nőknél nem díjazza a piac,

közülük az extrovertáltak kevesebbet keresnek, ha más változókat nem veszünk figyelembe. Ez a hatás a teljes mintán megfigyelhető, de erősebb a nőknél. Amikor a szokásos kontrollváltozók bekerülnek az egyenletbe, akkor viszont eltűnik ez a hatás, ami azt jelenti a szerzők szerint, hogy a végzettségben és egyéb munkapiaci jellemzőkben csapódik le a nők extrovertáltságának hatása. Ezzel szemben a magas végzettségű férfiaknál számít legkevésbé ez a tulajdonság a bérek meghatározásában.

A tudatosságnak és az önállóságnak nincs lényeges hatása a bérekre, legalábbis az általános béregyenlet szerint. Viszont, ha megnézzük a munkában eltöltött idő függvényében, akkor

az önállóság a karrier elején negatív, míg az idő előrehaladtával pozitív hatással van a bérekre,

így csak az időben átlagolt hatása nulla. Ez érthető, hiszen minél magasabb pozícióba kerül valaki, annál inkább elvárják tőle az önállóságot. A tudatosság hatása az idővel negatívvá válik, de ez sosem éri el a szignifikáns szintet.

Végül az érzelmi stabilitás hatása pozitív hatással van a bérekre mindenkire nézve, minden másra kontrollálva.

Ez a hatás erősebb a nőknél, náluk jobban díjazza a munkáltató, ha érzelmileg stabilak.

Viszont mindenki esetében kevésbé számít magasabb végzettség esetén.

Az általánosságban elmondható, hogy a személyiség hatása a bérekre minden esetben erősebb a nőknél, ez alapján a munkavállalók az ő esetükben jobban hagyatkoznak ezekre a tulajdonságokra a fizetés meghatározásánál. Így ez akár a fizetési egyenlőtlenség egy részét is magyarázhatja. Bár összességében a személyiségjegyek nem magyarázzák a bérek nagy részét, mégis fontos ezekre is odafigyelni, amikor azt vizsgáljuk, hogy miért eltérő látszólag ugyanolyan képességekkel rendelkező emberek fizetése.

Kövess minket Facebookon is!