Németországban emelkednek a koronavírusos esetszámok, újabb hullámtól tartanak

2022. június 15. – 14:11

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

„Sajnos valósággá vált, amitől tartottunk, elindult a járvány nyári hulláma” – nyilatkozta Karl Lauterbach szövetségi egészségügyi miniszter a Rheinische Post című lapnak.

Az MTI összefoglalója szerint a szakember ezért mindenkit arra kér, hogy önként viseljen maszkot, ha beltéren tartózkodik, és a negyedik oltás beadatását is javasolja. Szerinte ugyanis ezzel a két módszerrel lehet a leghatékonyabban védekezni az újabb járványhullám ellen.

A miniszter Twitter-bejegyzésben is felhívta a figyelmet a védekezés fontosságára. Itt is azt írta: „A beltéri önkéntes maszkviselés és a 4. oltás a legjobb ellenszer”.

Az uralkodó vírusváltozatok nagyon könnyen terjednek, a járványlassító korlátozásokat pedig már szinte mind visszavonták. Emiatt nem érvényesül a nyári időjárással járó szezonális hatás, amely automatikusan, külön korlátozások nélkül is fékezné a kórokozó terjedését. Ezért a következő hetekben nemigen lehet a helyzet javulására számítani – fejtette ki a legtekintélyesebb járványügyi szakértők közé tartozó miniszter.

A napi új regisztrált fertőződések száma az utóbbi napokban meredeken emelkedett Németországban.

A Die Welt című lap egy keddi elemzésében kimutatta, hogy a napi új esetek előző hét napra vetített átlaga egy hét alatt 116,6 százalékkal emelkedett – 27 481-ről 59 532-re –, ami a legnagyobb mértékű növekedés a járvány 2020 tavaszi kezdete óta.

A Robert Koch országos közegészségügyi intézet (RKI) szerdai kimutatása szerint az utóbbi 24 órában 92 344 fertőződést és 112 halálesetet regisztráltak. A járvány kezdete óta így már 27 007 429 fertőződést mutattak ki teszttel, a halálos áldozatok száma pedig 140 026-ra emelkedett az országban.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!