Az ír miniszterelnök Washingtonba utazott, ahol kiderült, hogy koronavírusos

2022. március 17. – 05:31

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Megfertőződött a koronavírussal Micheál Martin ír miniszterelnök, aki Washingtonban tartózkodik Szent Patrick ünnepe alkalmából – írja az MTI külföldi hírügynökségekre hivatkozva.

Az ír miniszterelnök a hivatalos Facebook-oldalán nem számolt be a megbetegedéséről, arról viszont posztolt egy képet, hogy Washingtonból egyeztetett telefonon az ukrán miniszterelnökkel:

A Fehér Ház egyik szóvivője, Chris Meagher közölte, hogy Martin szerdán részt vett egy ír gálarendezvényen Washingtonban, amelyen Joe Biden amerikai elnök is beszédet mondott, de a két politikus ekkor nem került közvetlen kapcsolatba. Csütörtökön viszont együtt jelentek volna meg az írek védőszentjének tiszteletére szervezett ünnepségen az USA fővárosában.

A szerdai rendezvényen jelen volt mások mellett Nancy Pelosi képviselőházi elnök is, Dan Mulhall washingtoni ír nagykövet értesítette a résztvevőket arról, hogy a kormányfő tesztje pozitív lett.

Kedden jelentették be, hogy koronavírusos lett Douglas Emhoff, Kamala Harris amerikai alelnök férje. Harris szerdán együtt reggelizett volna Martinnal, de emiatt lemondták a találkozót.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!