Minimum bizalmatlanok a vakcinával szemben a székelyföldiek, az erdélyi magyarok bíznak az oltásokban

2022. január 17. – 19:07

Másolás

Vágólapra másolva

Egy közvélemény-kutatás eredményei szerint az erdélyi magyarság kevésbé, a székelyföldi viszont inkább szkeptikus a koronavírus elleni oltással szemben, mint a romániai átlag – írja egy hétfőn megjelent tanulmány alapján az MTI.

Az erdélyi magyarságról reprezentatív mintán készült telefonos közvélemény-kutatást a Bálványos Intézet végezte a Transylvania Inquiry és a TT Research & Communications közvélemény-kutató cégek 2021. november 16. és december 20. közötti adatfelvételével.

A kutatás szerint Romániában a felnőtt lakosság 53 százaléka kapott legalább egy koronavírus elleni védőoltást. A magyarok körében 58 százalékos az oltottak aránya, Székelyföldön viszont a lakosság mindössze 39 százaléka oltatta be magát.

Átoltottság és oltási hajlandóság Romániában, valamint az erdélyi magyarok és a székelyföldiek körében – Ábra: Bálványos Intézet
Átoltottság és oltási hajlandóság Romániában, valamint az erdélyi magyarok és a székelyföldiek körében – Ábra: Bálványos Intézet

Toró Tibor szociológus, a Bálványos Intézet kutatási igazgatója annak tulajdonította, hogy az adatok kis mértékben különböznek a romániai hivatalos adatoktól, hogy csak a felnőtt lakosság helyzetét vizsgálták, és viszonyítási alapként a rezidens lakosság adatait vették figyelembe.

Romániában a teljes nagykorú népesség 28 százaléka zárkózik el kategorikusan az oltástól. Ez az arány az erdélyi magyarok között 24 százalékos, a Székelyföldön viszont 40 százalékos.

A falun élők, az alacsonyan képzettek, a rossz anyagi helyzetben lévők között magasabb az oltatlanok és az oltásszkeptikusok aránya.

A magyar mintában magasabb az oltási hajlandóság és alacsonyabb az oltásszkepticizmus az idősek, illetve a protestánsok között. A római katolikusok nagyobb arányú oltásszkepticizmusa és alacsonyabb oltási hajlandósága a kutatók szerint részben a nagyobb székelyföldi arányukkal függ össze.

A románok 32, az erdélyi magyarok 35 és a székelyföldiek 40 százaléka tekinthető vírusszkeptikusnak, vagyis gondolja azt, hogy a Covid–19 valójában nem jelent veszélyt. 36, 31, illetve 44 százalék véli úgy, hogy az oltás nem jelent hatékony védelmet a járvány ellen.

A kutatás során rákérdeztek a megfertőződésre, illetve arra is, hogy azok, akik a fertőzés egyértelmű jeleit észlelték, készítettek-e koronavírustesztet. A felmérés szerint a romániai népesség 13 százalékának volt pozitív Covid-teszt-eredménye, az erdélyi magyarok esetében 12 százalékos, a székelyföldiek esetében pedig 9 százalékos a bizonyítottan fertőzöttek aránya. Ha azonban azokat is fertőzöttnek tekintették, akik a fertőzés egyértelmű tüneteit érzékelték, kiderült, hogy míg országosan a fertőzöttek 72 százaléka készíttetett tesztet, az erdélyi magyar fertőzötteknek csupán 59, a székelyföldieknek pedig csupán 41 százaléka. Így Székelyföldön nem annyira a fertőzöttségi arány, mint a fertőzöttek tesztelése marad el az országos átlagtól.

A Bálványos Intézet megállapította, hogy az érintettség (családtagok, ismerősök megbetegedése, elhalálozása) jóval erősebben hatott a romániai oltási hajlandóságra, mint az erdélyi magyarokéra. A román minta esetében a közéleti részvétel, a magyarok esetében az önkéntesség növelte az oltási hajlandóságot és csökkentette az oltásszkepticizmust. Azt is megállapították, hogy míg Romániában a bizalomhiány táplálja az alacsony átoltottságot és az oltásszkepticizmust, ez az összefüggés nem volt megállapítható a magas személyközi bizalommal jellemezhető Székelyföld esetében.

Kiss Tamás szociológus szerint Romániában az állam intézményeibe vetett bizalom „romokban hever”, és az országos mintában ez is növeli az oltásszkepticizmust. A magyar mintában azonban egyedül az egyház esetében mértek számottevő összefüggést.

Az derült ki, hogy az egyházban bízó magyarok sorában kisebb az oltottak aránya, mint az egyházban nem bízók sorában.

Ez az összefüggés nem rajzolódott ki a többségükben ortodox románok esetében. Kiss az MTI-nek azt mondta: tény, hogy a történelmi magyar egyházak püspökei az oltásra biztattak, de nem lehet tudni, hogy az üzeneteiket a papok és a lelkészek milyen mértékben képviselték a vallásos közösségekben.

A kutató szerint a székelyföldi alacsony oltottsági adatokat a háziorvosok viszonyulása is magyarázhatja. Míg Romániában a megkérdezettek 46 százalékát az oltás beadatására biztatta a háziorvosa, ez az arány a székelyföldiek esetében csupán 24 százalékos. Azoknak a válaszadóknak, akik meg is kérdezték a háziorvosukat, 18 százaléka nyilatkozta, hogy orvosuk kifejezetten az oltás ellen érvelt. Kiss szerint további kutatásokat kell végezniük annak a megértésére, hogy a székelyföldi háziorvosok befolyásolták a közvéleményt, vagy csak igazodtak hozzá.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!