Kínában egy hete lezártak egy 13 millió fős várost a járvány miatt

2021. december 30. – 16:56

Másolás

Vágólapra másolva

A Kína északnyugati részén lévő Hszian városában 1117 fertőzést regisztráltak december 9 és 29. között, ezért a kormány lezárja a 13 millió fős várost, írja a The New York Times.

Az ország a járvány kitörése óta ragaszkodik szigorú „zéró koronás” stratégiájához, a hirtelen megugrott esetszámok miatt ezért Hszian lezárása mellett döntöttek. A városban december 22-től bezártak az iskolák és a vállalkozások nagy része is, az emberekre szigorú kijárási tilalom is vonatkozik.

A város több kerületében tesztállomásokat állítottak fel, összesen közel 12 ezret. A helyi vezetés a számok megugrását a delta variánsnak tulajdonítják, omikron esetekből csak alig párat jelentettek. Hszian az egyik legnagyobb kínai város, amelyet lezártak a 2020 januárjában lezárt Vuhan óta. A lakosok a lezárások kapcsán arról panaszkodtak, hogy a bezárás logisztikája nincs jól kidolgozva, sokan nehezményezték például, hogy ennyi emberre szinte lehetetlen megoldani a személyzeti akadályok miatt az internetes élelmiszer- és egyéb bevásárlásokat.

Hszianban a fertőzések száma Kínában magasnak számít, világszerte viszont elenyésző: a kínai városhoz képest például New Yorkban egy nap alatt 40 ezer új esetet regisztráltak. Kína ennek ellenére elutasítja a bármilyen lazításra vonatkozó javaslatokat. A helyi tisztviselők sok helyen szélsőséges intézkedéseket is hoztak a járvány megfékezésére, az ország Guangxi nevű déli régiójában például nyilvánosan vonultatott fel a rendőrség az utcán négy embert, akiket a járványügyi szabályzatok megsértésével vádoltak – a kínai sajtó azonnal elítélte a gyakorlatot jelezve, hogy az ilyesféle nyilvános megszégyenítés egyébként illegális az országban.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!